2008. június 03., 00:002008. június 03., 00:00
„A kisebbségi kormány és a hátterét adó párt is nyilvánvalóan felismerte, hogy nem tudja elkerülni az elõrehozott választást, ezért megindították kampányukat, amely kizárólag hazudozásból áll, és az ellenfél lejáratását szándékszik elérni” – mondta Szijjártó Péter. A parlamentben tegnap napirend elõtt Mesterházy Attila (MSZP) Orbán Viktor korábban, zárt körben elhangzott beszédét és a Stumpf István volt kancelláriaminiszter által említett közjogi elképzeléseket kifogásolta. A Fidesz szóvivõje szerint Mesterházy Attila felszólalása világosan megmutatta, mennyire telik a kisebbségi kormánytól: „mocskolódásra, hazugságokra és görcsös ragaszkodásra a hatalomhoz”. Szijjártó szerint a szocialista képviselõ felszólalása hemzsegett a tévedésektõl és a hazugságoktól. Mesterházy többek között arról beszélt, hogy Orbán Viktor a Magyar Gárda kapcsán azt mondta: úgy kell elbánni velük, mint ahogy Horthy Miklós elbánt a nyilasokkal; „adni nekik egy pofont, és hazazavarni õket”. A szocialista frakcióvezetõ-helyettes elgondolkodtatónak nevezte, hogy Orbán Viktor Horthy Miklóshoz hasonlította magát. Hozzátette: a szerencsétlen párhuzam kiegészül a hatalmi centralizációról szóló elképzelésekkel, amelyek szerinte minden demokráciát féltõ ember számára aggasztóak. Leszögezte: ezek lényege, hogy „Orbán Viktor arcára formálják a köztársaságot”, félprezidenciális rendszert alakítsanak ki, szélesebb jogkört és hoszszabb mandátumot biztosítsanak a köztársasági elnöknek, szûkítsék az Országgyûlés hatáskörét, és kétkamarás parlamentet hozzanak létre.
MTI
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.