
Fotó: Wikipédia
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű, újabb katonai csomagot küld Ukrajnának – jelentette be az amerikai kormány kedden.
2023. július 26., 08:062023. július 26., 08:06
A szállítmány tartalmaz légvédelmi felszereléseket, tüzérségi eszközöket, lőszereket, páncélozott járműveket és páncéltörő eszközöket, valamint egyéb felszereléseket – olvasható a külügyminisztérium közleményében, amelyben kiemelik, hogy az elnöki felhatalmazással élve Antony Blinken külügyminiszter rendelte el az eszközök lehívását a meglévő katonai készletekből, ami azt jelenti, hogy az napokon belül Ukrajnába érkezhet.
Az amerikai kormány Stryker páncélozott járműveket és romboló eszközöket, valamint Hydra-70-as rakétákat és lőszereket is küld az ukrán haderő számára.
A külügyminisztérium közleménye egyben elítéli az elmúlt napok orosz támadásait ukrajnai kikötői létesítmények és gabonatárolók ellen, ami néhány nappal követte azt, hogy Oroszország felfüggesztette részvételét az ukrán gabona tengeri szállítását lehetővé tevő, ENSZ- és török közvetítéssel tavaly létrejött Fekete-tengeri Gabonakezdeményezésben.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet főtitkára, Helga Maria Schmid hétfőtől szerdáig Washingtonban tárgyal, hétfőn Antony Blinken külügyminiszterrel találkozott, és az ukrajnai háború jelentette kihívásokról egyeztetett.
Közben Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a CNN amerikai televíziónak arról beszélt:
„Ezek a célpontok mind hivatalosak, mert eltalálásuk csökkenti az oroszok harci képességét ellenünk, és segít megmenteni ukránok életét” – hangsúlyozta a tárcavezető. Úgy vélte, „normális taktika” zavarni az ellenség logisztikai útvonalait, így akadályozva, hogy több lőszerhez, üzemanyaghoz, élelemhez és egyebekhez jussanak csapataik. „Tehát ezt a taktikát fogjuk alkalmazni ellenük” – szögezte le Reznyikov az interjúban, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett kedden.
Legutóbb egy héttel ezelőtt érte támadás a hidat.
Szerhij Cserevatij, az ukrán erők keleti haderőcsoportjának szóvivője egy keddi tévéműsorban azt erősítette meg, hogy az ukrán hadsereg már vetett be kazettás lőszert a Donyeck megyei Bahmut környékén, amelyet az orosz erők hónapok óta hevesen támadnak, de mostanáig nem sikerült bevenniük.
Olekszandr Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója arról adott hírt a Telegramon, hogy az orosz erők napközben tüzet nyitottak a régióra, aminek következtében egy nő és egy idős férfi életét vesztette.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
szóljon hozzá!