
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Az orosz erők megkezdték az aktív hadműveletek harmadik hullámát a Donyeck megyei Avgyijivka elleni offenzíva részeként – közölte Olekszandr Tarnavszkij, a délkeleti szektorban (Tavria) harcoló ukrán csapatok parancsnoka csütörtökön a Telegramon.
2023. november 23., 20:222023. november 23., 20:22
A parancsnok kijelentette, hogy az ukrán erők rendületlenül tartják a védelmet a Donyecktől mintegy húsz kilométerre északra fekvő iparvárosnál.
Kiemelte, hogy az orosz csapatok az elmúlt 24 órában 706 embert veszítettek, ezen felül az ukrán katonák 51 haditechnikai eszközt semmisítettek meg a térségben, köztük nyolc harckocsit, nyolc tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 15 drónt. Ezen felül megsemmisült két orosz lőszerraktár és 4 fontos létesítmény – tette hozzá.
Tarnavszkij szerint általánosságban elmondható, hogy e
Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője a Telegramon arról adott hírt, hogy
Az ukrán védelmi minisztérium bejelentette, hogy felgyorsította az új típusú fegyverek szállítását a hadseregnek. A tárca hivatalos honlapján nyilvánosságra hozott közlemény szerint a szállítások felgyorsítása a 2015. február 25-én hozott kormányhatározat módosításainak köszönhetően valósulhatott meg, amelyeket Rusztem Umerov védelmi miniszter kezdeményezésére idén november 21-én fogadott el a kabinet.
ez az időtartam azonban a gyártó által biztosított anyagok minőségétől függően változhat. Annak érdekében, hogy fegyverek vagy felszerelések eljussanak az ukrán fegyveres erőkhöz, a gyártóknak korábban hat szakaszból álló hivatali eljáráson kellett keresztülmenniük, ami több hónapig is elhúzódhatott. Mostantól viszont elhárult az egyik leghosszabb bürokratikus akadály, az üzembehelyezési parancs kiadása, ami a védelmi minisztérium és a vezérkar közötti egyeztetések miatt általában egy hónapig is eltartott. A változtatás más szakaszokban is csökkenti a határidőket, beleértve az új típusú fegyverek tesztelését, és harci tulajdonságaiknak ellenőrzését közvetlenül a csatatéren.
Az ukrán pénzügyminisztérium sajtószolgálata közölte, hogy
A finanszírozást az ukrán állami költségvetés azon kiadásainak részleges kompenzálására fordítják, amelyek az egészségügyi dolgozók nyugdíjának és bérének visszatérítése során merültek fel az egészségügyi garanciaprogram keretében. A kölcsönt kedvezményes feltételekkel, 19 éves törlesztési idővel, 5 éves türelmi idővel nyújtották. Nagy-Britannia az Ukrajna elleni orosz invázió 2022 februári kezdete óta 2 milliárd dollár pénzügyi támogatást biztosított a kelet-európai országnak.
Az ukrán vezérkar csütörtök reggeli helyzetjelentésében arról számolt be, hogy
Előbbinél az ukrán katonák harminc, utóbbinál 12 orosz rohamot vertek vissza. Összességében szerdán 74 katonai összecsapás történt az ország területén.
A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége az elmúlt nap során mintegy 1130-cal 321 800-ra nőtt. Az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett húsz orosz harckocsit, 33 tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 15 drónt.
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
szóljon hozzá!