
Észak-Korea nem először bocsájt fel szeméttel teli léggömböket
Fotó: Képernyőmentés
Újabb, feltehetően szeméttel teli léggömböket indított Észak-Korea Dél-Korea területe felé szombaton – közölte a dél-koreai hadsereg.
2024. szeptember 14., 19:412024. szeptember 14., 19:41
A léggömbök akár a Szöul körüli Kjonggi tartományt is elérhetik majd. A hadsereg figyelmeztette a lakosságot, hogy ügyeljenek a magasból lehulló tárgyakra, és azonnal értesítsék a hatóságokat, ha léggömbök közeledését észlelik.
Május óta Észak-Korea több ilyen akciót is végrehajtott már. A léggömbökhöz csatolt zsákok főként papír- és műanyaghulladékot tartalmaztak, amit Phenjan válasznak szánt a dél-koreai aktivisták által észak felé indított, propagandaanyagot tartalmazó léggömbökre.
A szöuli vezérkari közlemény szerint a rakéták körülbelül 360 kilométert repültek, majd a tengerbe zuhantak. A dél-koreai hadsereg elítélte a rakétaindítást, és kiemelte, hogy az súlyos fenyegetést jelent a térség békéjére és biztonságára. A fegyverprogramja miatt nemzetközi szankciók alatt álló Észak-Korea legutóbb július legelején kísérletezett ballisztikus rakétákkal.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
szóljon hozzá!