
2009. június 03., 13:342009. június 03., 13:34
Harmadik próbálkozásra sem sikerült államfőt választania a moldovai törvényhozásnak: a chişinăui parlament tegnap – akárcsak az előző két alkalommal – az ellenzék távolmaradása nyomán kialakult létszámhiány miatt bizonyult szavazatképtelennek. Az alkotmány értelmében így új választásokat kell kiírni, Vladimir Voronin leköszönő államfő pedig bejelentette: mivel az elnökválasztás sikertelen volt, megteremtődtek a feltételek a parlament feloszlatására és az új választások kiírására.
Mint arról beszámoltunk, a moldovai belpolitikai konfliktus az április 5-i, az addig is hatalmon levő kommunista párt győzelmét hozó parlamenti választásokat követően éleződött ki. Az ellenzéki erők csalást kiáltva utcára vonultak, és a szavazatok újraszámolását, majd a választások megismétlését követelték. A zavargások során a tüntetők megostromolták a parlament és az elnöki hivatal épületét. A megtorlások során a rendvédelmi szervek több tucatnyi tüntetőt őrizetbe vettek és súlyosan bántalmaztak. Vladimir Voronin leköszönő államfő, aki az új ciklusban a parlament elnöki tisztségét veszi át, – és Moszkva – Bukarestet vádolta a zavargások szításával, a moldovai ellenzéki erők ugyanakkor közölték: továbbra sem ismerik el a választások eredményét, és bojkottálják az államfőválasztásokat.
| Nem sikerült bizonyítékot találni arra, hogy az áprilisi választásokat követő zavargások mögött Bukarest állna – jelentette be tegnap Vladimir Ţurcan, a chişinăui parlament alelnöke, a két hónappal ezelőtti események kivizsgálására létre hozott bizottság vezetője. Mint kifejtette, a Románia beavatkozását cáfoló jelentést a különböző állami intézményekkel való egyeztetés nyomán állították össze. Azt még nem tudni, a zavargások során pontosan milyen körülmények között került ki Románia zászlaja az elnöki palotára. Chişinău ugyanis többek között ennek nyomán vádolta meg Bukarestet, vezette be a vízumkötelezettséget a román állampolgárokkal szemben, illetve utasította ki az országból a román nagykövetet. Ţurcan közölte, arról, hogy az elnöki palotára az Európai Unió zászlaja is kikerüljön, ő maga állapodott meg a tüntetők képviselőivel. |
Mivel Moldovában a parlament választja meg az államfőt, a voksolás érvényességéhez pedig minősített többség szükséges, a győztes kommunisták nem tudják az államfői székbe ültetni jelöltjüket, Zinaida Greaceanîit, ugyanis a szükséges 61 helyett csupán 60 képviselővel rendelkeznek. A három ellenzéki párt bejelentette: képviselői egyetlen államfőválasztó ülésen sem vesznek részt.
Bár az ország alkotmánya értelmében már a második sikertelen elnökválasztást követően ki kellett volna írni az előrehozott választásokat, a kommunisták mindeddig ódzkodtak a parlament feloszlatásától. Egyes hírek szerint a kommunista párt több ellenzéki képviselőt is megkörnyékezett, kormányzati pozíciókat is ajánlva nekik, ám próbálkozásait nem koronázta siker.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.