
Fotó: MTI
2010. június 10., 09:402010. június 10., 09:40
A magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Duna-stratégiában részt vevő 14 ország külügyminiszterének konstancai találkozóján vesz részt, és ebből az alkalomból ellátogatott a román fővárosba is. A fideszes politikus elmondta: a második Orbán-kormány új közép-európai koncepciót terjeszt elő, amelynek lényege a térség országai közötti együttműködés elmélyítése és intenzívebbé tétele, új Közép-Európa fölépítése.
„Ennek a kooperációnak nem célja, hogy negatív szándékkal lépjen fel akár kelet, akár nyugat irányában, hanem az az értelme, hogy kiaknázza a közép-európai országok együttműködésében rejlő, az itt élő polgárok jövője szempontjából szerteágazó lehetőségeket” – húzta alá Németh Zsolt, aki szerint a Duna-stratégia megalkotásának kérdése jelentős makrorégiós fejlesztési lehetőségeket hordoz. Hozzátette: Lengyelország mellett Magyarország különös jelentőséget tulajdonít Romániának, hiszen ezzel a két, magát középhatalomnak tartó országgal való együttműködésnek döntő jelentősége van a közép-európai építkezés szempontjából.
„Üdvözöljük, hogy Bukarest is stratégiai partnerség megteremtésében gondolkodik, készen állunk tartalommal megtölteni ezt a partnerséget” – szögezte le az államtitkár. Németh Zsolt elmondta, Budapest kész arra, hogy román diplomatákat fogadjon a 2011-es magyar EU-elnökség idején az államigazgatásban, és szeretne olyan román célokat képviselni, mint az országnak a schengeni övezethez való csatlakozása. A politikus kérdésünkre közölte: Budapest a differenciáltság elvére épülő kiegyensúlyozottságra törekszik a magyar szomszédság- és nemzetpolitikában.
E tekintetben különösen örvendetesnek nevezte, hogy szomszédai egy kivétellel megértéssel fogadták az állampolgársági, valamint a Trianon-törvényt, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy ez a két jogszabály Szlovákia részéről hisztérikus reakciókat váltott ki. „Pozsony viszonyulása nem változtat azon, hogy a szomszédaink differenciáltan és alapvetően pozitívan viszonyulnak a magyar nemzetpolitikai célkitűzésekhez. Románia vonatkozásában azért is jók a stratégiai partnerség előfeltételei, mert a két, budapesti és bukaresti vezető kormánypárt ugyanazon európai pártcsaládhoz tartozik, az itt élő magyar közösséget érintő román magatartás ígéretes, a jelenleg zajló decentralizációs folyamatot messzemenően üdvözöljük, derűlátóak vagyunk az oktatási törvény elfogadása tekintetében is, és bízunk abban, hogy a központosítás leépítése folytatódni fog a székely fejlesztési régió kialakításával” – nyilatkozta a Krónikának Németh Zsolt, aláhúzva: az új budapesti kormány a kétoldalú kapcsolatok terén – mint általában a nemzetpolitikában – hangsúlyosan kezeli a regionalizáció kérdését.
Lapunk kérdésére a külügyminisztérium államtitkára elmondta, az Orbán-kormány nyitott a román–magyar együttes kormányülések folytatására, és reális célkitűzésnek tartja, hogy a következő tanácskozást ősszel megrendezzék. „Bízunk abban, hogy sikerül még inkább tartalommal megtölteni ezeket az együttes kormányüléseket” – jelentette ki a politikus. Németh Zsolt különben megköszönte, hogy a román kormány félmillió homokzsákkal és 50 millió forint gyorssegéllyel segítette a magyarországi árvízkárosultakat.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.
Robbanás rázta meg péntek éjjel Amszterdam Buitenveldert városrészét: egy zsidó iskola épületének külső falánál történt detonáció. A hatóságok szerint a támadás célzottan a zsidó közösség ellen irányulhatott.
Az Egyesült Államok legalább 11,3 milliárd dollárt költött az Irán elleni háború első hat napjában – közölték a Donald Trump elnök vezette kormányzat tisztviselői egy kongresszusi tájékoztatón a héten.