
Képünk illusztráció
Fotó: Sóki Tamás/MTI
Sokkal gyorsabban és egyszerűbben hozhat eredményt az az új PCR-teszt, amelyet Magyarországon fejlesztettek ki – jelentette be kedden Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. október 13., 11:522020. október 13., 11:52
A rektorhelyettes elmondta, a PCR-tesztek a vírus örökítőanyagát (RNS) használják, hogy kimutassák a kórokozót; ehhez egy kétlépcsős eljárásra volt szükség: először kivonták az RNS-t, majd sokszorozták azt.
– tette hozzá. A teljes folyamat így körülbelül két órát vesz igénybe, és kevesebb szakemberre van szükség hozzá – hívta fel a figyelmet Szabó Attila.
Közben enyhén csökkent az új fertőzöttek száma, de megugrott az elhalálozásoké Magyarországon. A Koronavirus.gov.hu kormányzati portál keddi tájékoztatása szerint elhunyt huszonnyolc beteg, és újabb 1025 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
Ezzel 39 862-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 996-ra emelkedett, 11 753-an már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 27 113. Az új, dinamikus adatszolgáltatás adatai szerint 1519 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 160-an vannak lélegeztetőgépen.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!