Hirdetés

Trump: Oroszországnál könnyebb célt érni a tűzszünet ügyében, mint Ukrajnával

Trump

Készségesebb partner? Trump szerint Moszkvával könnyebben zöld ágra tud vergődni, mint Kijevvel

Fotó: kremlin.ru

Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy „őszintén szólva nehezebb Ukrajnával célt érni”, mint Oroszországgal – ezzel a két ország közötti békeközvetítésre utalt.

Hírösszefoglaló

2025. március 08., 10:312025. március 08., 10:31

Az Egyesült Államok „nagyon jól boldogul Oroszországgal”, és „talán könnyebb dolga van” Moszkvával, mint Kijevvel – mondta Trump pénteken az Ovális Irodában újságíróknak.

Órákkal korábban Trump azt mondta, hogy „erősen fontolgatja” a nagyszabású szankciók és vámok bevezetését Oroszországgal szemben, amíg nem születik tűzszünet Ukrajnával.

Hirdetés

Mindez pontosan egy héttel egy rendkívüli fehér házi szóváltás után történt, amelyben Trump leteremtette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, amiért „tiszteletlen” az Egyesült Államokkal szemben.

Oroszország ezután csütörtök este nagyszabású rakéta- és dróntámadást hajtott végre Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen.

Trump válaszul a támadásra további szankciókkal fenyegetőzött a már amúgy is számos szankcióval sújtott Oroszországgal szemben.

korábban írtuk

Trump: jelentős előrelépést értünk el az ukrajnai béke ügyében
Trump: jelentős előrelépést értünk el az ukrajnai béke ügyében

Az Egyesült Államok az elmúlt napokban „jelentős előrelépést ért el” mind Ukrajnával, mind Oroszországgal – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.

Az elnök bejegyzése szerint „erős megfontolás” tárgyává tette, hogy szankciókat, köztük banki szankciókat, valamint vámokat vezessen be Oroszországgal szemben, „arra a tényre alapozva, hogy Oroszország teljes csapásmérés alatt tartja Ukrajnát a harctéren”.

Donald Trump hozzátette, hogy a büntetőintézkedések a tűzszünetig, valamint végleges békemegállapodás megkötéséig lennének érvényben.

Idézet
Oroszországnak és Ukrajnának: üljenek tárgyalóasztalhoz azonnal, mielőtt túl késő”

– zárul a bejegyzés.

Trump azonban órákon belül azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy cselekszik, ahogy bárki más tenné.

„Szerintem keményebben üt, mint ahogyan eddig ütötte őket [Ukrajnát]” – mondta Trump. „És szerintem valószínűleg bárki, aki ebben a helyzetben van, most is ezt tenné”.

Hozzátette, hogy szerinte Putyin véget akar vetni a háborúnak, de ugyanezt nem mondhatja el Ukrajnáról.

„Tudni akarom, hogy ők [Ukrajna] rendezést akarnak-e, és nem tudom, hogy ők akarnak-e rendezést” – mondta Trump arra a kérdésre, hogy miért állította le a Kijevnek szánt segélyeket. „Ha nem akarnak rendezést, kivonulunk onnan” – figyelmeztetett.

Trump közvetlen diplomáciai kapcsolatfelvétele Putyinnal megdöbbentette a NATO-szövetségeseket, mert a Nyugat Oroszország 2022. februári, teljes körű ukrajnai inváziója óta kerüli a kapcsolatot Moszkvával.

Annak ellenére, hogy Trump összeveszett Zelenszkijjel, az elmúlt napokban a külpolitikai csapatának hangneme békülékenyebbnek tűnt Ukrajnával szemben, miután leállította a katonai és hírszerzési támogatást.

korábban írtuk

Trump: dolgozom az ukrajnai konfliktus befejezésén, Zelenszkij hajlandó együttműködni
Trump: dolgozom az ukrajnai konfliktus befejezésén, Zelenszkij hajlandó együttműködni

Az ukrajnai béke fontosságát hangsúlyozta, és Európát bírálta Donald Trump amerikai elnök a kongresszus két háza előtt, hat héttel januári beiktatását követően elmondott első beszédében.

Az amerikaiak azt szeretnék, ha Zelenszkij aláírna egy olyan megállapodást, amely jelentős részesedést biztosítana számukra az ukrán ásványkincsekből, és hogy beleegyezzen egy gyors tűzszünetbe Moszkvával.

Zelenszkij határozott biztonsági garanciákat sürget Kijev számára, amelyekről az alku részeként kell megállapodni.

Pénteken Trump azt mondta, hogy egy ilyen biztonsági garanciáról később lehetne tárgyalni, és az lenne a „könnyű rész”.

Eközben a Maxar űrtechnológiai vállalat pénteken a BBC Verify-jal azt közölte, hogy az Egyesült Államok ideiglenesen felfüggesztette az ukrán hozzáférést az amerikai műholdak egyes jó minőségű képeihez.

A műholdfelvételek fontos eszközt jelentenek a háborúk során, mivel lehetővé teszik a hadseregek számára, hogy felderítést végezzenek ellenfeleikről.

A Maxar, amely egy amerikai székhelyű vállalat, szerződéseket kötött különböző kormányoknak és vállalatoknak műholdas képekkel való ellátására.

Ezek egyike a Global Enhanced GEOINT Deliver (GEGD) program, amely hozzáférést biztosít a felhasználók számára az amerikai kormány által gyűjtött kiváló minőségű képanyaghoz.

Idézet
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy ideiglenesen felfüggeszti az ukrán fiókokat a GEGD-ben” –

mondta a Maxar a BBC-nek. „Minden ügyfél maga dönt arról, hogyan használja és osztja meg az adatokat”.

korábban írtuk

Zelenszkij sajnálja a Fehér Házban történteket, és hálálkodott Trumpnak
Zelenszkij sajnálja a Fehér Házban történteket, és hálálkodott Trumpnak

Volodimir Zelenszkij szerint itt az ideje, hogy „helyrehozzuk a dolgokat” Donald Trumppal, erről írt a közösségi médiában. Az ukrán elnök ezzel egyidejűleg egy lehetséges fegyverszüneti megállapodás tartalmát is felvázolta, tájékoztat a hirado.hu portál.

Az amerikai védelmi minisztériumhoz tartozó Nemzeti Tér- és Térinformatikai Hírszerző Ügynökség megerősítette, hogy a felfüggesztés „a kormányzat Ukrajnának nyújtott támogatásról szóló irányelvével összhangban történt”.
Jövő héten Trump magas rangú tisztviselői Szaúd-Arábiába utaznak, hogy találkozzanak Zelenszkij csapatával.

Ukrajna elnöke azt mondta, reméli, hogy a tárgyalások „értelmesek” lesznek.

Pénteken azt mondta, hogy országa „készen áll a mielőbbi békére”, és „konkrét lépéseket” javasolt ennek elérésére.

„Minden nap újabb orosz csapások és maga a valóság bizonyítja, hogy Oroszország az, akit békére kell kényszeríteni” – tette hozzá.

Zelenszkij a Trumppal való nyilvános összecsapása óta eltelt napokban sajnálatát fejezte ki, és az Egyesült Államokkal való kapcsolatok rendezésén fáradozott.

Csütörtökön Steve Witkoff amerikai különmegbízott közölte, hogy Trump levelet kapott Zelenszkijtől, amely „bocsánatkérést” és „hálálkodást” tartalmaz.

„Remélhetőleg az ukránokkal újra sínen leszünk, és minden folytatódik” – mondta Witkoff.

Közben

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott pénteken amerikai kollégájával, Marco Rubióval, tárgyalásuk középpontjában az ukrán és az amerikai küldöttségek jövő hétre tervezett szaúd-arábiai találkozója állt.

Erről az ukrán tárcavezető tájékoztatott az X-en.

korábban írtuk

Trump, Zelenszkij, Ukrajna és Európa helye a világban
Trump, Zelenszkij, Ukrajna és Európa helye a világban

Mi tagadás, egyik félnek sem válik dicsőségére az Ovális Irodában lezajlott vita – ám jó tanulság Zelenszkij és mindenki más számára, hogy aki kitartóan, teljes testsúlyát bevetve rázza a pofonfát, azt előbb-utóbb a feje búbjáig beborítja a termése.

„Ukrajna azt akarja, hogy a háború véget érjen, és a tartós béke eléréséhez szükség van az Egyesült Államok vezető szerepére” – hangsúlyozta Szibiha.

Közölte, hogy a beszélgetés során megvitatták a kétoldalú együttműködés fejlesztésének lehetőségeit is.

Az ukrán külügyminisztérium tájékoztatása szerint

Kijev a szaúd-arábiai találkozón elsősorban az ukrán-amerikai kétoldalú kapcsolatokat és az ukrajnai béke eléréséhez szükséges lépéseket kívánja megvitatni Washington képviselőivel.

Február 12-én telefonon egyeztetett egymással Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai háború lezárásáról, ez volt az első kapcsolatfelvétel az amerikai és az orosz elnök között a háború 2022-es kirobbanása óta. A februári megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy meg akarják fékezni az orosz–ukrán háborút, Trump bízta meg Marco Rubio külügyminisztert a tárgyalásokért felelős csapat vezetésével.

A februári telefonos egyeztetést követően

Trump arról beszélt, hogy valószínűleg Szaúd-Arábiában találkozhat majd személyesen Vlagyimir Putyinnal, ahol időközben már többször is találkozott Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Az első megbeszélés Oroszország szándékainak felméréséről szólt az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatban, a második találkozó után pedig a felek közt elvi megállapodás született a problémás ügyek átbeszélésével kapcsolatban.

Pénteken a Bloomberg írta meg moszkvai forrásokra hivatkozva, hogy Oroszország bizonyos feltételek mellett hajlandó lenne megkötni egy tűzszüneti megállapodást, előkészítve ezzel a háború befejezésének tárgyalásos rendezését.

A lap hozzáteszi, a tűzszünet az első lépést jelentheti egy általános békemegállapodás felé.

Az Oroszország által támasztott feltételek között szerepel, hogy

NATO-csapatok nem állomásozhatnak Ukrajna területén, és ez azt is jelenti, hogy a vasárnap Londonban 18 nyugati ország vezetői által létrehozott „hajlandók szövetségéhez” tartozó országok sem küldhetnének csapatokat.

Ugyanakkor a konfliktusban semleges szerepet betöltő országok – például Kína – vezethetnének egy katonai békefenntartó missziót.

Egy jövőbeli ukrajnai tűzszünet lehetősége az orosz és az amerikai külügyminiszterek rijádi csúcstalálkozóján is felmerült, még februárban.

Az ukrajnai tűzszünetről egyeztetett az amerikai és a francia külügyminiszter
Marco Rubio amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott Jean-Noël Barrot francia külügyminiszterrel „az orosz-ukrán háború befejezéséről” – közölte pénteken a washingtoni külügyminisztérium.
„A miniszter hangsúlyozta Trump elnök eltökéltségét, hogy tárgyalások útján igazságos és tartós békét érjen el, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is együtt fog működni Franciaországgal ennek érdekében” – áll a külügyminisztérium közleményében.
Az amerikai elnök véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, amelyet Oroszország indított, amikor több mint három évvel ezelőtt lerohanta szomszédját. Trump azt is mondta, hogy Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia biztonságáért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Magyar Péter: hivatalos a történelmi megállapodás Ukrajnával a kárpátaljai magyarságról

Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.

Magyar Péter: hivatalos a történelmi megállapodás Ukrajnával a kárpátaljai magyarságról
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
2026. június 12., péntek

Oroszország a NATO megtámadására készül? Orosz csapatösszevonásokat jelentettek a határ mentén

Oroszország néhány éven belül megtámadhatja a NATO-t, az orosz haderő jelenleg is csapatokat telepít a katonai szövetség tagjaival közös határai mentén – közölte két forrás is.

Oroszország a NATO megtámadására készül? Orosz csapatösszevonásokat jelentettek a határ mentén
2026. június 12., péntek

Ukrajna el akarja szigetelni a Krímet Oroszországtól – mondja az ukrán drónerők magyar parancsnoka

Ukrajna célja, hogy elszigetelje a megszállt Krím-félszigetet Oroszországtól azáltal, hogy megszakítja a félsziget felé vezető legfontosabb katonai utánpótlási útvonalakat.

Ukrajna el akarja szigetelni a Krímet Oroszországtól – mondja az ukrán drónerők magyar parancsnoka
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Trump szerint véget vetettek a háborúnak Iránnal, de Teherán másképp tudja

Donald Trump amerikai elnök azt állította, hogy az Egyesült Államok „véget vetett a háborúnak” Iránnal, miután korábban kijelentette, hogy a két fél „rendkívül szilárd szándéknyilatkozatban” állapodott meg a harcok beszüntetéséről.

Trump szerint véget vetettek a háborúnak Iránnal, de Teherán másképp tudja
2026. június 11., csütörtök

Menekülnek a románok a zavargások sújtotta Belfastból

Észak-Írországban élő 21 személy kért eddig konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

Menekülnek a románok a zavargások sújtotta Belfastból
2026. június 11., csütörtök

Irán: pokollá változtatjuk a Közel-Keletet és lezárjuk a Hormuzi-szorost az újabb amerikai támadás miatt

Egy magas rangú iráni katonai tisztviselő azzal fenyegetőzött, hogy Irán „pokollá” változtathatja a közel-keleti régiót, ha a Hormuzi-szoros biztonsága veszélybe kerül.

Irán: pokollá változtatjuk a Közel-Keletet és lezárjuk a Hormuzi-szorost az újabb amerikai támadás miatt
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

XIV. Leó pápa felavatta a Sagrada Familia legmagasabb tornyát, de a munkálatok még folytatódnak

XIV. Leó pápa felavatta a Sagrada Familia-bazilika legmagasabb, Jézus Krisztusról elnevezett tornyát szerdán Barcelonában.

XIV. Leó pápa felavatta a Sagrada Familia legmagasabb tornyát, de a munkálatok még folytatódnak
2026. június 10., szerda

Három román család lakását is megrongálták a belfasti zavargásokban

Hétfő éjjel egy 30 éves szudáni állampolgár Belfastban több késszúrással megsebesített egy helyi férfit, mire bevándorlásellenes tüntetések robbantak ki, amelyek erőszakba torkolltak.

Három román család lakását is megrongálták a belfasti zavargásokban
2026. június 10., szerda

Trump azt mondta: nagyon közel a megállapodás, majd rakétákat lőtt ki Iránra

Újabb rakétacsapásokat hajtott végre az Egyesült Államok hadserege iráni célpontok ellen szerdára virradóra.

Trump azt mondta: nagyon közel a megállapodás, majd rakétákat lőtt ki Iránra
Hirdetés
Hirdetés