
Nem aprózza el. Donald Trump ötmilliárd dollárra perli a BBC-t
Fotó: whitehouse.gov
Ötmilliárd dollárra szóló kártérítési pert indított a BBC ellen Donald Trump amerikai elnök azon a címen, hogy a brit közszolgálati médiatársaság félrevezető változatban ismertette egyik beszédét.
2025. december 16., 13:212025. december 16., 13:21
A Trump által követelt kártérítési összeg csaknem pontosan megfelel a BBC nagy-britanniai működésének finanszírozására beszedett egy teljes évi előfizetési díjnak. Az amerikai elnök ráadásul további 5 milliárd dollárra is benyújtott egy külön keresetet a BBC ellen az amerikai kereskedelmi előírások megsértése címén, így a teljes perösszeg potenciálisan elérheti a tízmilliárd dollárt.
Keddi brit médiabeszámolók szerint Trump azzal indokolta a Floridában indított jogi eljárást, hogy a BBC „szándékosan, rosszakaratú és csalárd módon” szerkesztette meg a szóban forgó beszédet, és így hamis benyomás keletkezett a beszéd tartalmáról.
Az ügy előzményeként az utóbbi hetekben kiderült, hogy
Az amerikai törvényhozás épületét 2021. január 6-án, az elnök beszédének napján megrohamozta Trump többszáz támogatója, megpróbálva megakadályozni Trump demokrata párti riválisa, Joe Biden előző évi elnökválasztási győzelmének hitelesítését.
A Capitolium elleni roham napján Trump valóban arra biztatta híveit, hogy vonuljanak a kongresszushoz, de hangsúlyozottan kérte tőlük, hogy „békésen és hazafias módon” hallassák hangjukat. Ez a rész azonban kimaradt a Panorama-műsorból, viszont bekerült egy 54 perccel későbbi, más összefüggésben elhangzott kijelentés, amelyben Trump „harcra” szólította fel híveit.
Tim Davie, a BBC vezérigazgatója és Deborah Turness, a médiatársaság hírszolgáltató részlege, a BBC News vezetője az ügy kipattanása után bejelentette lemondását, és a BBC hivatalosan elismerte, hogy
Samir Shah, a BBC kormányzótanácsának elnöke a londoni alsóház kulturális, média- és sportügyi bizottságának november végi meghallgatásán elnézést kért a történtekért, és ezt az amerikai elnöknek írt személyes levelében külön is megtette.
Shah ugyanakkor megalapozatlannak nevezte azokat a rágalmazási vádakat, amelyeket az amerikai elnök fogalmazott meg a médiatársasággal szemben, és vitatta a Trump által már akkor kilátásba helyezett kártérítési eljárás jogi megalapozottságát.
A BBC elnöke közölte, hogy a médiatársaság „elszántan szembeszáll” ezekkel a vádakkal, ha valóban bírósági eljárás indulna a cég ellen.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
szóljon hozzá!