
Fotó: Agerpres
Mint arról beszámoltunk, a parlamenti döntés nyomán az Európai Bizottság jelezte: előnyösebbnek tartotta a korábbi gyakorlatot, amelynek értelmében az igazságügy-miniszter, nem pedig a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács tett javaslatot a főügyészek kinevezésére. Tăriceanu ugyanakkor elmondta, az EU tagországaiban nincs egységes gyakorlat a főügyészek kinevezésére vonatkozóan. A kormányfő cáfolta azokat az információkat, amelyek szerint Barroso hívta volna őt „jelentéstételre” az igazságügyet érintő parlamenti döntés miatt. Mint elmondta, a tegnapi megbeszélés az EB-elnök és a tagállamok vezetőinek rendes időszaki találkozóinak egyike volt, amelyen a legfőbb napirendi pont arról szólt, milyen tevékenységet fejtenek majd ki az EU bukarestbe érkező szakértői, akik a következő országjelentést állítják majd össze. A találkozón szóba került az energiabiztonság, az éghajlatváltozás, valamint az amerikai pénzügyi válság kérdése is.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.