2010. június 01., 17:102010. június 01., 17:10
Leszögezte: az SNS akciójával demonstrálni akarja, hogy Révkomárom szlovák város. Ugyanakkor a helyi „magyar önkormányzatnak, amely nem a szlovák állam érdekeit védi”, meg akarja mutatni, hogy „nem ők fogják megmondani, milyen emlékművek állhatnak a városban”.
Az SNS országos vezetése évek óta vitában áll a révkomáromi önkormányzattal, amely nem engedélyezi, hogy Cirill és Metód szláv hittérítők szobrát köztéren helyezzék el. A szobor most a Matica Slovenská szlovák kulturális szervezet helyi székházának a bejárata feletti balkonon áll, s a szervezet helyi vezetése elégedett a helyzettel, nem kíván rajta változtatni.
Slota bejelentette, hogy a párt Szlovákia különböző vidékeit is meg kívánja jelölni „Trianon-emléktáblákkal”. Részleteket a tervekről nem mondott, s nem válaszolt arra sem, hogy rendelkeznek-e az emlékművek, táblák elhelyezéséhez szükséges engedélyekkel.
Robert Fico kormányfő később közölte: a legerősebb kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) és a kormány teljes mértékben támogatja az SNS kezdeményezését, s a révkomáromi emlékjel elhelyezésén az ország legfelsőbb politikai vezetői is részt vesznek. Szerinte még nincs döntés arról, hogy csütörtökön, vagy pénteken kerül-e sor az akcióra. Elmondta: ez válasz lesz a magyar Országgyűlés azon döntésére, amellyel a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni szerződés aláírásának napját.
„Arról van szó, hogy a magyar parlament elfogadott valamit Trianonról, valamit, ami nem európai, ami veszélyes és destabilizáló hatású. Mi pedig azt akarjuk elmondani Trianonról, amit mi gondolunk helyesnek. Azt, hogy ez egy reális történelmi alapokon nyugvó döntés volt 1920-ban. Olyan döntés, amely a II. világháború után foganatosított lépésekkel együtt alapját képezi a háború utáni elrendezésnek, amit a Szlovák Köztársaság tiszteletben tart” – mutatott rá Fico.
„Ha ezt nem tennénk meg, bizonyos kételyek merülhetnének fel Szlovákia területi integritásával, a Szlovákia és Magyarország közötti határral kapcsolatban” – hangsúlyozta Fico. Bejelentette, hogy részt vesz a rendezvényen.
A kormányfő ugyanakkor élesen bírálta a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, amely szerinte veszélyes, revizionista, gyengíti Közép-Európa stabilitását, indulatokat szít, Szlovákia számára elfogadhatatlan. Szerinte a dokumentumból teljességgel hiányzik azoknak az okoknak, magyar hibáknak a felsorolása, amelyek Trianont eredményezték.
„Úgy látszik, hogy az önvizsgálat hiánya jellemző a magyar politikusokra és a politikára” – jegyezte meg Fico. Példaként megemlítette: 1990 júniusában, amikor az akkori magyar parlament egyperces csönddel kívánt megemlékezni Trianonról, a Fidesz azt elutasította, Európa-ellenesnek, revizionistának minősítette és kivonult a teremből. Szerinte ma ugyanazok az emberek Trianon felülvizsgálatát akarják. Szlovákia ezt határozottan visszautasítja. Fico elmondta, hogy a szlovák kormány szerdai ülésén határozatot, valamint válaszintézkedéseket fogad el a magyar döntéssel kapcsolatban.
Az SNS elnöke és Anna Belousovová, a párt első alelnöke élesen bírálta Magyarországot, mert az Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni szerződés aláírásának napját. Azt állították, hogy Magyarország Trianon revíziójára készül, aminek írásos bizonyítéka ez a döntés és az állampolgársági törvény.
„Magyarország ezzel hivatalosan meghirdette a revizionizmus és a sovinizmus politikáját” – állította Belousovová. Hozzátette: Magyarország Európa puskaporos hordója, amely bármikor felrobbanhat.
Slota azt jósolta, hogy Dél-Szlovákiában öt éven belül népszavazást tartanak a terület autonómiájáról, s javasolta, hogy Pozsony mihamarabb mondja fel a szlovák-magyar alapszerződést, mert azt Budapest nem tartja be és semmibe veszi.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.