2010. július 16., 10:292010. július 16., 10:29
A Medgyessy-kormány működésének kezdeti megítéléséhez hasonló derűlátás övezte a második Orbán-kormány első hónapjait. Az állampolgárok 53 százaléka szerint idáig jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott az új kabinet (Medgyessyék hasonló időszakában ez az érték 58 százalék volt), vagyis jobb a megítélése, mint az 1998-as első Orbán-kormányé (45 százalék), és sokkal jobb, mint a Gyurcsány-kormányé volt 2006 júliusában (27 százalék).
A kormányoldal népszerűsége a következő két hónapban is nagyon magas maradt, de a részvételi hajlandóság már júniusban visszaesett a választások előtti szintre, júliusban pedig tovább csökkent. E visszaesés az egyes pártok szavazótáborában nem egyenletesen oszlik el: a „biztos” szavazók aránya az MSZP-szimpatizánsok körében változatlanul 57 százalékos, a Fidesz közönségében viszont 71-ről 63 százalékosra mérséklődött. Ez magyarázza, hogy bár a Fidesz híveinek száma júniusról júliusra lényegében nem változott (körülbelül négymillió), a biztos szavazók körében a kormánypárt és az MSZP között valamelyest szűkebbre zárt a még így is rendkívül tág olló.
Hiába stabilizálták a helyzetüket az ellenzéki pártok, a Fidesz fölénye a potenciális szavazatokat tekintve továbbra is mintegy kétharmados, ami parlamenti arányokra fordítva ennél is nagyobb mandátumtöbbséget jelentene. Persze a mostani kormánypártot sem kerüli el a mindenkori hatalmon lévők sorsa. Hosszú idő után először most júliusban növekedni kezdett azok aránya, akik semmiképp sem szavaznának rá, miközben az MSZP korábbi hatalmas elutasítottsága csökkenni kezdett.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.