
Fotó: Európai Bizottság
Törölték a jogállamisági mechanizmusra vonatkozó szövegrészt az EU-csúcstalálkozón a záródokumentumból – írta blogjában kedd hajnalban a Politico című brüsszeli hírportál az Európai Tanács találkozóján született kompromisszumra utalva.
2020. július 21., 13:242020. július 21., 13:24
2020. július 21., 13:552020. július 21., 13:55
Az uniós tagországok vezetői közötti megállapodás bejelentése előtt készült írás szerint a záródokumentum végleges változatában jelentősen tompították Charles Michel korábbi szövegjavaslatát, amely azt mondta volna ki, hogy a jogállamiság sérelme esetén EU-s forrásokat lehet részben vagy teljesen megvonni tagállamoktól. Az utolsó szövegváltozat csak cikkelyként megemlítve utal az uniós szerződésnek a demokráciával és a jogállamisággal foglalkozó részére, bár azt hozzáteszi: „az Európai Tanács hangsúlyozza a jogállamiság tiszteletben tartásának fontosságát”.
Az új megfogalmazás szerint bevezetik a költségvetés és a gazdasági helyreállítási alap (Next Generation EU) védelmére vonatkozó „feltételrendszert”, a lehetséges szankciókat pedig az Európai Tanács minősített többségével kell elfogadni – írták a cikkben. A portál szerint azt a bekezdést is törölték, amely felhívta az Európai Bizottságot a jogállamiság éves értékelésére, valamint az Európai Számvevőszéket a jogállamisági jelentéstételre a tagállamok esetében az EU-pénzek felhasználásáról.
A Politico idézett egy meg nem nevezett forrást, akinek megfogalmazása szerint a dokumentum új szövege így Orbán Viktor számára is „arcvesztés nélkül elfogadható”.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!