
Fotó: Tőkés László sajtóirodája
Az erdélyi magyarság legfontosabb ügye az önrendelkezés - hangoztatta Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) elnöke a szervezet tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2018. március 02., 16:252018. március 02., 16:25
Tőkés László úgy fogalmazott: „igényt tartunk rá, hogy az alaptörvény értelmében Magyarország az eddiginél is hatékonyabban segítse, támogassa önrendelkezési törekvéseinket”. Kiemelte: az autonómiaküzdelemmel szervesen összefonódik a határok feletti nemzetegyesítés politikája, és tudatában vannak annak, hogy „közös érdekeinket csak összefogással tudjuk érvényesíteni”. Ezért nagy a tétje a küszöbön álló magyarországi parlamenti választásoknak, és ezért is vállalták, hogy részt vesznek a külhoni magyarok regisztrációjában és levélszavazataik begyűjtésében - tette hozzá.
Kitért arra, hogy az autonómia-törekvések ügyében az elmúlt évben több előrelépés történt: megerősödött a KMAT, valamint az erdélyi szervezetek, pártok közötti egyetértés. Ennek legkiválóbb példája az a közös állásfoglalás, amelyet január 8-án írt alá az autonómia-elképzelések összehangolásáról az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke hétfőn Kolozsváron.
Példaként említette a volt román miniszterelnök kijelentését, aki akasztással fenyegette meg azokat a magyarokat, akik ki merik tűzni a nemzeti zászlót, és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodájának keddi felgyújtását.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke az ungvári KMKSZ székház felgyújtását sokkolónak nevezte, hozzátéve, hogy terrorcselekménynek tartja a támadást, és reméli, hogy az ukrán állam is akként fogja kezelni.
Szilágy Zsolt azt kérte, hogy mindenki írja alá a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést, a Minority SafePacket. Kitért arra: ők is biztosítják a regisztrációt a külhoni magyarok számára, az áprilisi választásokon ugyanis nemcsak Magyarország, hanem a magyar nemzet sorsáról is döntenek majd a választók.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
3 hozzászólás