Hirdetés

Tőkés: szeretnénk, ha a választásoknak nyertese lenne a határon túli magyarság

•  Fotó: Tőkés László sajtóirodája

Fotó: Tőkés László sajtóirodája

Az erdélyi magyarság legfontosabb ügye az önrendelkezés - hangoztatta Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) elnöke a szervezet tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

MTI

2018. március 02., 16:252018. március 02., 16:25

Tőkés László úgy fogalmazott: „igényt tartunk rá, hogy az alaptörvény értelmében Magyarország az eddiginél is hatékonyabban segítse, támogassa önrendelkezési törekvéseinket”. Kiemelte: az autonómiaküzdelemmel szervesen összefonódik a határok feletti nemzetegyesítés politikája, és tudatában vannak annak, hogy „közös érdekeinket csak összefogással tudjuk érvényesíteni”. Ezért nagy a tétje a küszöbön álló magyarországi parlamenti választásoknak, és ezért is vállalták, hogy részt vesznek a külhoni magyarok regisztrációjában és levélszavazataik begyűjtésében - tette hozzá.

„Szeretnénk, ha az idei választásoknak nyertese lenne a határon túli magyarság, ezért lépünk fel cselekvő módon, visszaszerzett állampolgári jogunkat gyakorolva” - mondta.

Hirdetés

Kitért arra, hogy az autonómia-törekvések ügyében az elmúlt évben több előrelépés történt: megerősödött a KMAT, valamint az erdélyi szervezetek, pártok közötti egyetértés. Ennek legkiválóbb példája az a közös állásfoglalás, amelyet január 8-án írt alá az autonómia-elképzelések összehangolásáról az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke hétfőn Kolozsváron.

Tőkés László a KMAT munkájáról szólva ismertette: folyamatosan monitorozzák és dokumentálják a magyarellenes tevékenységeket. Elmondta, fájdalmasnak tarják, hogy időről időre kiújul a magyar-ellenesség.

Példaként említette a volt román miniszterelnök kijelentését, aki akasztással fenyegette meg azokat a magyarokat, akik ki merik tűzni a nemzeti zászlót, és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodájának keddi felgyújtását.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke az ungvári KMKSZ székház felgyújtását sokkolónak nevezte, hozzátéve, hogy terrorcselekménynek tartja a támadást, és reméli, hogy az ukrán állam is akként fogja kezelni.

Az erdélyi politikus szólt arról is, hogy Európában száz éve megoldatlan az őshonos kisebbségek ügye. Szavai szerint az Európai Unió szegénységi bizonyítványa, hogy máig nem született olyan kötelező uniós jogszabály, amely védené ezen kisebbségeket.

Szilágy Zsolt azt kérte, hogy mindenki írja alá a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést, a Minority SafePacket. Kitért arra: ők is biztosítják a regisztrációt a külhoni magyarok számára, az áprilisi választásokon ugyanis nemcsak Magyarország, hanem a magyar nemzet sorsáról is döntenek majd a választók.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés