2010. január 08., 12:302010. január 08., 12:30
A tűzoltósághoz helyi idő szerint éjjel egy óra előtt hat perccel érkezett a riasztás. A Balaton utca 12. szám alatti ház legfelső szintjének középső lakásában, amelyben az idős férfi lakott, feltehetően a gázkészülék okozhatta a robbanást, amelynek következtében tűz ütött ki, és a két szomszédos lakás is megsemmisült.
Az égő lakásból a tűzoltók hozták ki az idős férfit, aki teljes testfelületén súlyos égési sérüléseket szenvedett és füstmérgezést kapott. Az ötödik emeleti erkélyről egy valószínűleg füstmérgezéses nőt emelőkosárral hoztak le a tűzoltók, két másik lakó szintén füstmérgezést kapott, egyiküknek a lába is megégett, az ő sérülése súlyos.
Demszky Gábor főpolgármester (SZDSZ) és Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere szakemberekkel bejárást tartott a házban délelőtt. A főpolgármester a lezárt utcában újságírók előtt azt mondta: reggel az épületben járt a gázművek szakértője, aki kizárta, hogy a gázvezeték okozta volna a hibát. Elmondták, hogy az épület 53 lakásában elvileg 150-en élnek, a közülük ott tartózkodó 86 embert éjszaka kiköltöztették, többségük rokonoknál kapott elhelyezést.
A kár több száz millió forint, a legfelső emeletet újra kell építeni, míg az alsóbb szintekre várhatóan a jövő héten visszaköltözhetnek a lakók. A robbanás miatt a szomszédos épületben lévő bölcsődét és óvodát is be kellett zárni, de a jövő hét elején újra kinyithatnak – mondta Rogán Antal.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.