
Fotó: Telegram/Sergei Sreda
Jelentős, több ezer dolláros havi fizetésért „dolgoznak” az Ukrajnában orosz részről jelenleg a legnagyobb harci sikereket elérő Wagner zsoldoscsoport tagjai – derül ki a német Tagesspiegel beszámolójából.
2023. január 26., 19:542023. január 26., 19:54
2023. január 26., 23:202023. január 26., 23:20
Mint ismeretes, az ukránok szerda este ismerték el, hogy az oroszok elfoglalták a Bahmut közelében fekvő Szoledar városát, ez az akció is a Wagner nevéhez köthető. A lap egy ukrán oldalon harcoló német férfit szólaltatott meg, aki a harcok nyomán került kapcsolatba a Wagner zsoldosaival.

Az Egyesült Államok nemzetközi bűnszervezetnek minősíti a Wagner orosz katonai magáncéget – jelentette be pénteken John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs koordinátora.
A biztonsági okokból Ben Kauler álnéven nyilatkozó férfi elmondta, a Wagner soraiban nem csupán oroszok harcolnak, hanem németek, amerikaiak, britek és szíriaiak is. Ő maga úgy került kapcsolatba a Wagnerrel, hogy részt vett két, a zsoldoscsoportban harcoló német állampolgár letartóztatásában. Mint elmondta, a két férfi nem tudott jól angolul, ezért őt bízták meg, hogy kísérje őket Kijevbe, és fordítson a kihallgatásuk során.
A Wagnerben harcoló zsoldosok fizetéséről az egyik német fogoly beszélt neki. A berlini férfi munkanélküli volt, emiatt döntött úgy, hogy Oroszországba utazik, és csatlakozik a Wagnerhez. Mindezt úgy, hogy semmilyen korábbi katonai tapasztalata nem volt. A zsoldoscsoporthoz kizárólag a pénz miatt csatlakozott, és ez sokkal jobban megéri, mint az ukrán oldalon harcolni.

A Wagner nevű orosz zsoldosmilícia az ukrajnai orosz hadműveletek meghatározó szereplőjévé vált – áll a brit katonai hírszerzés pénteken ismertetett helyzetértékelésében.
De ezt is megfejelik: ha valaki az útlevelet is bemutatva tudja bizonyítani, hogy megölt egy ukrán oldalon harcoló külföldit, 10 ezer dolláros jutalmat kap. A Wagnert a Vlagyimir Putyin „szakácsaként” emlegetett Jevgenyij Prigozsin alapította, jelenleg mintegy 50 ezer fős állománya harcol Ukrajnában.
Taktikája ennek nyomán azon alapul, hogy az első vonalban a kevésbé képzett, börtönökből „besorozott” katonák „fárasztják” az ellenséget, esetükben pedig egyáltalán nem számít problémának, ha akár tömegével elesnek. Ezt követően a következő hullámokban már a profi katonák következnek, ők fejezik be a műveleteket.
Újabb amerikai szankciók a fegyveres csoportnak
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma csütörtökön újabb szankciókkal sújtotta az ukrajnai harcokban is jelentős szerepet vállaló, jelentős nemzetközi bűnszervezetnek minősített Wagner orosz katonai magáncéget. „A Wagner alkalmazottai komoly bűnügyi tevékenységet folytatnak, ideértve tömeges kivégzéseket, nemi erőszakot, gyermekek elhurcolását és fizikai bántalmazásokat a Közép-afrikai Köztársaságban és Maliban” – ismertette a pénzügyi tárca állásfoglalását az MTI. A büntetőintézkedések keretében zárolják a Wagner Egyesült Államok területén található esetleges vagyonát, illetve megtiltják amerikai állampolgároknak, hogy ügyleteket folytassanak a csoporttal. Az amerikai pénzügyi tárca ezen felül további szankciókat is kivetett a zsoldoscsapattal szemben, amiért tagjai állítólag részt vettek civilek – különösen nők és gyerekek – elűzésében, valamint kórházak elleni támadásokban a Közép-afrikai Köztársaságban.
Jevgenyij Prigozsin 1990 előtt rablások miatt mintegy tíz évet töltött börtönben, szabadulása után Szentpéterváron hotdogárusként alapozta meg vagyonát, majd belevágott a vendéglátásba. Anyagi sikereit ezzel alapozta meg, majd később azzal tette teljessé, hogy a Kreml, illetve több moszkvai iskola élelmiszer-beszállítójává vált.
A Wagner eredete némileg bizonytalan, vélhetően a Krím 2014-es annektálása idején alapították, amikor az orosz reguláris haderő katonái helyett a „kis zöld emberkéknek” nevezett zsoldosokat vetették be. Prigozsin új „befektetése” vélhetően az első parancsnoka, Dmitrij Utkin korábbi alezredes után kapta a nevét, aki a GRU, azaz a katonai hírszerzés különleges erőinek tisztjeként szolgált, és akinek a bevetések során ez volt a kódneve.
Miután Prigozsin ismertette Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a zsoldoscsoport létrehozásának és működésének tervét, és az államfő rábólintott,
Hogy ne szúrjon nagyon szemet, a létesítményt gyerektábornak álcázták. A Wagner sikerei és az orosz reguláris erők kudarcai nyomán Prigozsin jelentősen megerősödött, jelenleg az egyik legbefolyásosabb személy Oroszországban.

Átvették az ellenőrzést a donyecki régióban található Szoledar város egész területe felett a Wagner orosz zsoldoscsoport egységei, a központban még harcok folynak – közölte Jevgenyij Prigozsin, a csoport alapítója szerdára virradóra.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
1 hozzászólás