2010. július 28., 11:322010. július 28., 11:32
A román állampolgárságú, magyar ajkú gyanúsított kedden bukott le Nyírcsászáriban, ahol állandó lakcímre akart bejelentkezni az önkormányzatnál - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. A százados tájékoztatása szerint a polgármesteri hivatal ügyintézőjének feltűnt, hogy a férfi igazolványában szereplő adatokkal senki sem szerepel a nyilvántartóban, ezért értesítette a rendőrséget.
Az érintett adatait a nyírbátori kapitányság munkatársai sem találták meg a nyilvántartási rendszerben, ellenben kiderítették, hogy a férfi személyi igazolványának száma egy nőnek kiadott okmányhoz tartozik.
A 42 éves román állampolgárt előállították, s ellene közokirat-hamisítás megalapozott gyanújával indítottak eljárást. A férfi vallomásában később elmondta, hogy a régebbi típusú, könyv formájú hamis személyi igazolványt tíz éve Budapesten szerezte be, s annak felhasználásával azóta hivatalos adóigazolványt és tb-kártyát is készíttetett. Elmondása alapján okmányaival munkát vállalt, egészségügyi ellátást vett igénybe, sőt banki hitelt is felvett. A szóvivő megjegyezte: a gyanúsítottnak, akit idegenrendészeti eljárás keretében kiutasítottak az országból, szerencséje volt, korábban ugyanis egyszer sem igazoltatták rendőrök magyarországi tartózkodása során.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.