Hirdetés

Tisza-parti kormányparti

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

A két országban kibocsátott diplomák kölcsönös elismeréséről, a vendégmunkások számára kidolgozandó kétnyelvű tájékoztató kidolgozásáról, a kulturális együttműködésről, valamint a határ menti infrastrukturális fejlesztésekről írtak alá megállapodásokat tegnap Szegeden a magyar és a román kabinet tagjai, akik a negyedik közös magyar–román kormányülés alkalmából találkoztak a Tisza-parti városban.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. október 22., 00:002008. október 22., 00:00

Mindezek mellett szóba került a kisebbségek ügye is, ezzel kapcsolatosan Călin Popescu-Tăriceanu román kormányfő elmondta: semmi remény arra, hogy a kisebbségi törvényt még 2008-ban megszavazza a román parlament, így annak további sorsa a következő kormányzati ciklusban dől el.

A közös kormányülés katonai tiszteletadással – félórás csúszással – kezdődött meg tegnap délelőtt. A szegedi városháza előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fogadta román partnerét, mindkét miniszterelnök népes delegációval érkezett a találkozóra, amelyen egyebek mellett a külügyminiszterek, a honvédelmi miniszterek és a gazdasági miniszterek is részt vettek. A találkozót szigorú biztonsági intézkedések kísérték, a belváros egy részét már hétfőn lezárták. Az eseményt a két ország őrezredei biztosították. Hármas fokozatú biztonsági előírásokat alkalmaztak, ami annyit jelent, hogy mesterlövészek és helikopterek nem, de biztonsági tisztek, tűzszerészek és bombaszakértők is részt vettek a munkában. A városháza a találkozó miatt zárva tartott, még a hivatalnokok sem dolgoztak az épületben. Az állami protokoll nem bízott semmit a véletlenre: a városháza dísztermét például kiürítették, a szokásos berendezés helyett maguk hoztak bútorokat és szőnyeget a tárgyalóterembe.

Infrastruktúrafejlesztés, kulturális együttműködés

A városházi rendezvényen aztán a két ország azonos tárcát képviselő miniszterei látták el kézjegyükkel a különböző megállapodásokat. Az egyik legjelentősebb ilyen egyezmény a Budapest–Konstanca nagysebességű vasútvonal kiépítéséről, illetve a határt átszelő forgalom gyorsabbá tételéről szól. Megállapodás született arról is, hogy a két országban kibocsátott útmatricákat a másik országban szintén tegyék hozzáférhetővé. Szóba került a Pete–Nagybánya gyorsforgalmi út megépítése, amelynek révén könnyebben lehetne Magyarország irányából a máramarosi megyeszékhelyre eljutni. A tervek szerint a munkálatok a jövő év folyamán kezdődhetnek el.

A két fél a művelődés terén tapasztalható együttműködés helyzetét is áttekintette. Az együttműködés keretében – mint arról beszámoltunk – a magyar és a román kormány azonos arányban finanszírozza a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálását, ehhez a román kormány már megszavazta a 400 ezer eurós hozzájárulást. A román tárca egyúttal a gyulai ortodox egyházkerület fennhatósága alá tartozó zsákai templom restaurálásához 100 ezer euróval járul hozzá, ami ebben az esetben is a teljes összeg felét teszi ki. Az oktatás terén megállapodás született arról, hogy javasolják a két ország illetékes hatóságainak: automatikusan ismerjék el a másik országban kibocsátott iskolai és egyetemi diplomákat. Emellett egyezmény született a kis- és középvállalkozók támogatásáról, ennek keretében magyarországi vállalkozók vehetnek részt romániai képzéseken, míg utóbbiak az uniós alapok felhasználásáról szerezhetnek ismeretet magyarországi kollégáiktól. Programot indítanak a nagyváradi és a debreceni egyetemek részvételével a gazdasági lehetőségek kiaknázására.

Megállapodás született arról, hogy a két ország hatóságai együttműködnek a határokon átnyúló bűnözés visszaszorításában, ami előkészíti Románia 2011-es csatlakozását a schengeni övezethez.

Gyurcsány: támogatni kell az autonómiát

A közös kormányülés végén tartott sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc kitért az autonómia kérdésére is. Mint kifejtette, alaptalanok azok a félelmek, hogy a valamely kisebbség számára biztosított autonómia elszakadáshoz vezet. „Az autonómiát több országban az elszakadás jeleként értékelik, én ugyanakkor ezt túlzónak tartom. Vannak Magyarország szomszédságában olyan országok, ahol az autonómia szó kimondása szentségtöréssel ér fel. Más országokban nagyobb a rugalmasság és az együttműködésre való hajlam ebben a kérdésben” – fejtette ki a kormányfő. Példaként Romániát említette, ahol szerinte jóval nagyobb megértéssel viszonyulnak az autonómiához, mint évekkel ezelőtt, és rámutatott: ha egy országban létezik az önrendelkezés valamely formája, akkor minden jobb. Leszögezte: a kisebbségek anyanyelvi oktatását támogatni kell, mivel ez az ország kultúráját gazdagítja. „Ezekről a kérdésekről Romániában kell megállapodásra jutni. Ki tudhatja jobban, milyen úton érhetők el a magyarok céljai Romániában, mint azok, akiket a romániai magyar közösség soraiból választottak meg, és akik kormányzati felelősséget vállaltak Romániában? Ebben a tekintetben irányadónak tartom Markó Béla szavait, aki azt mondta: a magyarországi erők dolga nem az, hogy tanácsokat adjanak az RMDSZ-nek, és nem az, hogy véghez vigyék az RMDSZ mint a romániai magyar közösség képviselője által felvállalt feladatokat” – hangoztatta a kormányfő, hozzátéve, az utóbbi években jelentős mértékben csökkent a magyarok és a románok közötti konfliktusok aránya. Ha egy nemzeti kisebbség meg szeretné teremteni a kulturális autonómiát, akkor azt érdemes támogatni – tette hozzá. 

A kisebbségi témában Călin Popescu-Tăriceanu román miniszterelnök úgy vélte, semmi esély arra, hogy még az idén elfogadja a parlament a kisebbségi törvényt, azzal csak a következő kormányzati ciklusban lehet majd foglalkozni, mivel a választásokig hátralévő időben gyakorlatilag szünetel a parlament tevékenysége.

A kormányfő az infrastrukturális beruházások témájában bírálta az észak-erdélyi autópálya megépítésével megbízott Bechtelt, és leszögezte: csak akkor kapnak további pénzeket, ha minőségi munkát végeznek. Leszögezte: a cég jelentős összegeket kapott előlegként, amiért most már itt az ideje, hogy eredményt is felmutasson.

Tăriceanu szerint az év végéig aláírhatják a kormányközi megállapodást a Nabucco-projektről. Gyurcsány Ferenc elmondta, kiemelten fontos a Fiume és Konstanca közötti vasúti fővonal kialakítása, ehhez új pályára van szükség Szeged és Temesvár között. Fontos az autópályák és a gyorsforgalmi utak összekötése a két ország között. A román fél például Makó és Nagylak között is autópályát szeretne – hangsúlyozta Gyurcsány.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés