Hirdetés

Tibeti földrengés: nőtt a halálos áldozatok száma

Tibet

Tragédia. Több mint százan vesztették életüket a tibeti földrengésben

Fotó: Pixabay

Százhuszonhatra nőtt a halálos áldozatok száma annak a földrengésnek a következtében, amely a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében történt kedden; a mentőalakulatok versenyt futnak az idővel, hogy a fagypont alatti hőmérsékleten további túlélőket találjanak – közölték a kínai hatóságok.

MTI

2025. január 08., 11:392025. január 08., 11:39

A jelentések szerint 24 órával a földrengés után több mint négyszáz olyan embert sikerült kimenteni, aki a romok alatt rekedt a Himalája lábánál fekvő területen. A mentőalakulatokon viszont továbbra is nagy a nyomás, mert egy csaknem Kambodzsa nagyságú területen kell kutatni túlélők után, miközben a hőmérséklet éjszaka mínusz 18 Celsius-fok körüli. A romok között rekedt, illetve fedél nélkül maradt tibetieket a gyors kihűlés veszélye fenyegeti. Szakértők szerint még sérülés nélkül is csak 5-10 óráig képes életben maradni az ember ebben a nagy hidegben.

A regionális katasztrófavédelmi hatóság közlése szerint a 6,8-es erősségű földrengés központja – amelynek 20 kilométeres körzetében, 27 faluban mintegy 6900 ember él – Tingri megyében, 10 kilométer mélyen volt.

Hirdetés

A tibeti oldalon több mint 3600 épület összeomlott, a legnagyobb károk Sigacéban – a Pancsen Láma székhelyén – és a közeli Lhatse városban keletkeztek. A kínai hatóságok több mint 30 ezer embert evakuáltak a 800 ezres lakosú régióból. Több mint 188-an megsérültek.

A rengéseket Nepálban, Bhutánban és Észak-Indiában is érezni lehetett. Nepál fővárosában, Katmanduban és az indiai Bihár államban a lakosok kimenekültek otthonukból, bár ezekről a területekről nem jelentettek nagyobb károkat vagy áldozatokat.

A Himalája északi lábánál fekvő régió a tektonikus tevékenység miatt hajlamos a földrengésekre. A 2008-as szecsuáni rengés csaknem 70 ezer halálos áldozatot követelt, a 2015-ös nepáli földrengésben pedig mintegy kilencezren haltak meg.

korábban írtuk

Több mint félszáz halálos áldozata van a tibeti földrengésnek
Több mint félszáz halálos áldozata van a tibeti földrengésnek

Erőteljes földrengés volt kedd reggel a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében, a kínai állami média szerint a rengés épületkárokat és halálos áldozatokat követelt.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét, miután bátyja a férjét jelölte igazságügyi miniszternek

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét, miután bátyja a férjét jelölte igazságügyi miniszternek
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
Hirdetés