2008. március 12., 00:002008. március 12., 00:00
A „sötét erők”, amelyekben Voronin korábban az ország egyesítésének akadályát látta, annak nyomán vesztek a semmibe, hogy közös ellenőrzést vezettek be az ukrán–moldovai határ érintett szakaszán, megjelent az EU-misszió, s ami a legfontosabb: a terület gazdasági szereplőit bejegyezték Moldovában.
Ami a rendezést illeti, Voronin elmondta: az a Dnyeszteren túli terület státusának alapelveiről 2005-ben elfogadott törvény alapján valósulhat meg. Ennek alapján már elkészült a konkrét jogszabály, jogokról, kötelességekről, kormányzati formáról stb. Ezt követően ki lehet dolgozni a megvalósítás garanciáinak mechanizmusát, valamint a menetrendet. „Van esély arra, hogy Tiraszpol elfogadja a közös funkcionálás javasolt mechanizmusát is, és a Dnyeszteren túli terület autonóm moldovai köztársasággá válhat” – mondta az elnök.
Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.