2008. november 14., 16:002008. november 14., 16:00
A 2007 januárjában lehallgatott, Zuschlag János elsőrendű vádlott és Katus Ferenc harmadrendű vádlott között lezajlott telefonbeszélgetések megerősítik a vádhatóság állításait, azt, hogy Katus Ferenc tudott a pályázatokról, a hamis számlázásokról, sőt Zuschlag szavai szerint a pénzekből is részesedett. A beszélgetésből kiderült, hogy Katus Ferenc 2007 januárjában már aggódott, mert házkutatást tartottak nála, és nem akarta a 2006-ban elnyert pályázati pénzekhez a hamis elszámolásokat elkészíteni.
Zuschlag azt mondta neki, hogy a – meg nem nevezett – pályázaton elnyert 3 millió forint viszszautalása már nem segít az „ügy megítélésén”. „Ezt a pénzt azért kaptuk, mert tavaly programokat csináltunk elméletben” – mondta az elsőrendű vádlott. Zuschlag azzal próbálta megnyugtatni a harmadrendű vádlottat, hogy „semmi nem lesz belőle”; és „a rendőrség k...a korrektül áll a történethez, ők már k...ára le....ák az egész ügyet”. Lados István szerint Zuschlag azzal nyugtatta meg őt a nyomozással kapcsolatban, hogy a „megyei rendőrfőkapitánnyal egyeztetett”.
MTI
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.