2008. június 17., 00:002008. június 17., 00:00
Dimitrij Rupel szlovén külügyminiszter szerint nincs semmilyen megoldási javaslat, és hogy ír kollégájától, Micheál Martintól remélt valamilyen ötletet. Martin azonban lehűtötte a várakozásokat: úgy vélekedett, hogy most még túl korai lenne megoldási javaslattal előállni. Szerinte először alaposan elemezni kell a népszavazás eredményére vezető okokat és azt, hogy a történtek miként befolyásolják Írországnak az EU-hoz fűződő viszonyát. Javier Solana, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette, hogy meg fogják oldani a problémát, de azt nem tudja, hogy miként. Az Unió csütörtök–pénteki csúcstalálkozóján az EU vezetői azt várják Brian Cowen ír miniszterelnöktől, hogy tegyen megoldási javaslatot. Az ír téma hétfőn háttérbe szorított egyéb, napirenden levő kérdéseket. A külügyminiszterek a csúcsra hagyták annak eldöntését, hogy a kubai belső változásokra tekintettel eltörölje-e az EU a szigetországgal szemben még érvényben lévő szankciókat.
Hírösszefoglaló
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.