
Fotó: Árvai Károly/MTI
Spanyol kutatók 2019. március 12-én gyűjtött barcelonai szennyvízmintákban is kimutatták az új koronavírus jelenlétét – jelentette be pénteken a Barcelonai Egyetem.
2020. június 26., 23:582020. június 26., 23:58
2020. június 26., 23:592020. június 26., 23:59
Eredményeik – amelyeket a medRxiv tudományos tanulmányok honlapján mutattak be és elküldték egy tudományos folyóiratnak is – azt jelzik, hogy a koronavírus-fertőzés jelen volt még az előtt, hogy a Covid-19-et bárhol diagnosztizálták volna a világon – írták közleményükben. Az új koronavírus felbukkanását 2019. december elején jelentették be a kínai Vuhanban, és a betegség később az egész világon elterjedt. Az első európai esetet Franciaországban jegyezték 2020. január végén.
Bár a Covid-19 légzőszervi betegség, kutatók már bizonyították, hogy nagy mennyiségű koronavírusgenom található a szennyvizekbe kerülő székletekben. A spanyol kutatók két nagy barcelonai szennyvízkezelő vízmintáit elemezték 2020. április 13. után. „Ezekben a mintákban a SARS-CoV-2 genomjának szintje megegyezett a Covid-19 esetek számának alakulásával a lakosság körében” – mondta Albert Bosch professzor, a tanulmány koordinátora. Később az előző hónapokból származó lefagyasztott szennyvízmintákat elemezték, amelyek megmutatták a SARS-CoV-2 genom növekvő jelenlétét 2020. január eleje és március eleje között, ami a koronavírus spanyolországi megjelenését még korábbra tette: már január 15-i mintákban kimutatták a vírus jelenlétét, 41 nappal az első regisztrált megbetegedés előtt.
A kutatók ezután 2018 januárja és 2019 decembere között vett mintákat is megvizsgáltak. „Ami megdöbbentő eredményt mutatott: a SARS-CoV-2 genom jelenlétét 2019 márciusában. Valamennyi minta negatív volt, kivétel a 2019. március 12-i, amelyben a genom jelenléte alacsony, de pozitív volt” – írták a közleményben. „Barcelonában sok vendég fordul meg, turisták és szakmai látogatók” – magyarázta Bosch, aki lehetségesnek nevezte, hogy hasonló helyzet előfordult a világ más részein is.
Mivel a legtöbb Covid-19 eset az influenzához hasonló tünetekkel jár, lehetséges, hogy ezeket influenzának hitték.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!