2008. március 27., 00:002008. március 27., 00:00
Lendvai József, a szlovák többségû Pest megyei település polgármestere, aki anyai ágon szlovák gyökerûnek vallja magát, elmondta, hogy az önkormányzat másfél millió forint beruházással felújított egy épületet, és ide költözteti át a szlovák és a közelmúltban megalakult német kisebbségi önkormányzat irodáját. A felszabaduló helyiséget pedig közösségi célokra hasznosítják, ahol szívesen fogadják a szlovák kisebbség tagjait is. Hozzátette, a faluban a szlovákok és a magyarok békében, egyetértésben élnek egymással. A polgármester aláhúzta: a nézeteltérés nem nemzetiségi kérdés, hanem helyi hatalmi törekvések és egyéni érdekek húzódnak meg mögötte. Szerinte éppen a szlovák kisebbség próbál nemzetiségi kérdést kreálni az irodaáthelyezés ürügyén. Az elnök asszony, Demjén Tamásné a választáson riválisaként maradt alul vele szemben – állítja –, és most revánsra készülve, lényegében zsaroló pozícióban próbál elõnyt szerezni.
Demjén Tamásné közölte, a testületet azért akarják elköltöztetni, mert a 2300 lelket számláló községben több új civil szervezet alakult. Márpedig ez a lépés jogszerû ugyan, de méltánytalan – mondta az elnök.
A szlovák kormány tegnap éles hangú nyilatkozatban tiltakozott a döntés ellen, Robert Fico miniszterelnök pedig „likvidációs beavatkozásnak” nevezte a pilisi faluban történt fejleményt. Tegnap már be is kérették a szlovák külügyminisztériumba a pozsonyi magyar nagykövetség ügyvivõjét. Az üggyel a szlovák média is behatóan foglalkozik. A budapesti Miniszterelnöki Hivatal közben kisebbségi ombudsmani kivizsgálást kért az ügyben.
Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.