2010. november 11., 15:362010. november 11., 15:36
A könnyített honosítás január elsejétől igényelhető, időpontot a kérelem beadására november 8-tól lehet előzetesen egyeztetni a külföldi magyar diplomáciai képviseleteken.
„Szlovákia esetében nagyon nehéz megbecsülni a lehetséges jelentkezők számát” – vélekedett Farkas Géza, pozsonyi magyar konzul. Emlékeztetett arra, hogy az érvényben lévő szlovák törvények tiltják és büntetik a külföldi állampolgárság felvételét. „A szlovák belpolitikai helyzet a magyar állampolgárság felvétele ellen szól” – jegyezte meg a konzul, az MTI-nek nyilatkozva.
Szlovákiában a Robert Fico-kormány idején néhány hónapja elfogadott törvénymódosítás szerint elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki kérvényezi egy más ország állampolgárságának a felvételét. Pozsony szerint ez válasz volt a magyar könnyített visszahonosítási lépésre. Iveta Radicová miniszterelnök ismételten megígérte, hogy az új szlovák kormány módosítja ezt a jogszabályt.
Farkas Géza elmondta, hogy ugyanakkor aránylag sokan érdeklődnek a magyar állampolgárság felvételének feltételei iránt. „Előzetes időpontot a visszahonosítási kérelem beadásához eddig azonban csak néhányan kértek” – tette hozzá.
Romániától eltérően, ahol a tömbmagyarság az államhatároktól messze él – mutatott rá a konzul - a szlovákiai tömbmagyarság szorosan a magyar határ mentén él, s így jó lehetősége van arra is, hogy egyenesen Magyarországon folyamodjon állampolgárságért.
„Csehországban van érdeklődés a magyar állampolgárság felvétele iránt, de az arányos az itteni magyarság számával” – mondta az MTI tudósítójának nyilatkozva Fülöp Andrea, prágai magyar konzul. Hozzátette: az emberek többnyire telefonon érdeklődnek a feltételek iránt. A diplomáciai képviselet kidolgozott egy részletesebb tájékoztatót is a helyi magyarok számára, amely a Prágai Tükör című folyóirat legközelebbi számában jelenik meg.
„Minden esetben felhívjuk az érdeklődők figyelmét arra is, hogy tanulmányozzák a hatályos cseh előírásokat is” – tette hozzá a konzul.
Csehországban törvény tiltja a kettős állampolgárságot; aki felveszi más ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti cseh állampolgárságát. Kivételt csak a szlovák állampolgárság felvétele képez, amelyet a kilencvenes évek végén kétoldalú megállapodással rendeztek, illetve a korábbi kettős állampolgársági esetek. Ez döntően a Nyugatról visszatért cseh emigránsokat érinti. Ilyen kettős állampolgárok magas állami tisztségeket is betölthetnek. Karel Schwarzenberg külügyminiszternek például a csehen kívül osztrák állampolgársága is van.
Szlovákiában a hivatalos népszámlálási adatok szerint mintegy félmillió magyar él, a csehországi magyarok száma mintegy 15 ezer. Mintegy ezer csehországi magyar kettős – cseh-szlovák – állampolgársággal rendelkezik.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.