Az ellenzéki pártelnök emlékeztetett arra: Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szombaton nemet mondott Gyurcsány Ferenc kormányfő legújabb adópolitikai elképzeléseire. A szocialisták egykori koalíciós partnere, az SZDSZ a nyár elején arra kérte a kormányfőt, hogy készítsen el egy cselekvési tervet, amely függvénye a két párt további együttműködésének. Amikor ezzel elkészült a kormányfő, kiderült, hogy egyes szabad demokrata politikusok számára a miniszterelnök személye kizárja a megegyezés bármilyen formáját a két párt között, azaz a liberálisok két hónappal ezelőtt olyat kértek a miniszterelnöktől, amiről már akkor tudták, nemet fognak mondani rá – írta Dávid Ibolya. Véleménye szerint az SZDSZ ezzel újabb hónapokra megbénította a magyar politikát, amivel kárt okozott az országnak. Dávid Ibolya szerint bár a kormányfő Megegyezés című írásában lényegében megadta az SZDSZ-nek, amit Kóka János korábban „kért”, Fodor Gábor pártja ismét új álultimátumot adott, újabb hónapokra cselekvésképtelenné téve ezzel a teljes magyar politikai életet.
A közleményben a pártelnök felhívta a figyelmet, hogy pártja két kérdésre várja a választ: az SZDSZ elképzelhetőnek tartja-e, hogy Gyurcsány Ferenccel a jövőben bármilyen formában együttműködjék, akár kívülről, akár belülről támogatva a kormányt. Amennyiben nem, Gyurcsány Ferenc nélkül elképzelhetőnek tartja-e a kormány támogatását, esetleg az újabb MSZP–SZDSZ-koalíció létrejöttét.
„A szabad demokratáknak el kell dönteniük: Gyurcsány Ferenc személyével vagy a kormány elképzeléseivel vannak-e problémái” – fogalmazott Dávid Ibolya.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.