Hirdetés

Szijjártó a Tánczossal folytatott tárgyalás után: Magyarországnak abszolút nemzeti érdeke a jó együttműködés Romániával

Szijjártó

Jó kapcsolatok. Szijjártó Péter Budapesten tárgyalt Tánczos Barnával

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Magyarországnak abszolút nemzeti érdeke a jó együttműködés Romániával, különösen mivel Brüsszel sorozatos hibái miatt Európa folyamatosan az energiaválság szélén lavírozik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Krónika

2025. július 22., 08:182025. július 22., 08:18

A minisztérium közleménye szerint, amelyet az MTI idézett, Szijjártó a romániai miniszterelnök-helyettessel, Tánczos Barnával folytatott egyeztetését követően leszögezte, hogy Magyarországnak abszolút nemzeti érdeke a jó együttműködés Romániával.

„Ez a gazdasági érdekünk is, hiszen a magyar gazdaság számára az egyik legfontosabb exportpiac Románia, és a tavalyi évben is sikerült megdöntenünk az exportrekordot” – emelte ki, hozzátéve, hogy

Hirdetés

a jó együttműködés az erdélyi, székelyföldi magyarság helyzete szempontjából is kritikus fontosságú.

„Ebben az együttműködésben sokat szokott segíteni az, hogyha az RMDSZ kormányon van Bukarestben. Ez így van most is, ez látszik is a kapcsolatokon” – húzta alá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok fejlesztése mindkét fél érdeke több stratégiai területen, például az energiaellátást illetően is, különösképpen mivel Brüsszel sorozatos hibái miatt Európa folyamatosan az energiaválság szélén lavírozik.

„Az Európai Bizottság azt akarja, hogy minél kevesebb forrásból érkezzen energia Európába, aminek nyomán az energia persze annál drágább lesz. De mi a románokkal egy korrekt energiaegyüttműködést folytatunk, és

Idézet
az a célunk, hogy a következő időszakban ez a magyar-román energiaegyüttműködés még szorosabb legyen, és a Romániában feltárásra kerülő gázlelőhelyeket számításba tudjuk venni majd a következő évekre,

amikor Magyarország földgázellátásáról gondoskodunk” – mondta.

A miniszter kifejtette, hogy az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztéseket végrehajtották,
hazánk így mostanra évi 2,6 milliárd köbméternyi földgáz fogadására képes Románia felől.

„És ugyanígy folytatjuk a közlekedési kapcsolatok fejlesztését is, hiszen a határ túloldalán élnek a magyar közösségek, és itt a mi területünkön, Magyarország területén is élnek román közösségek” – emlékeztetett.

„Ők szeretnének folyamatosan átjárni a határ túloldalára, a családi, baráti kapcsolatokat ápolni.

Idézet
Azzal, hogy a románokat sikerült besegítenünk a schengeni övezetbe, ezzel tíz új határátkelőhely egyből az emberek rendelkezésére áll”

– fűzte hozzá.

„Most azon dolgozunk, hogy újabb hidat építsünk közösen, a Szent Gellért hidat szeretnénk Magyarcsanádnál újjáépíteni, újabb határátkelőhelyet szeretnénk építeni, a Szeged és Temesvár közötti vasútvonal tervezését is megkezdtük, tehát újabb közlekedési kapcsolatokat szeretnénk létrehozni, amivel a határ mentén élőket és úgy általában Magyarországot, Romániát, a magyar és a román gazdaságot is támogatni tudjuk” – tudatta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Megkezdődött a bárkák süllyesztése Paksnál – Magyar Péter sikeresebb beavatkozást vár, mint a romániai

Megkezdődött a bárkák irányított süllyesztése, és a szivattyútelepnél már egy centit emelkedett a vízállás, amikor a fő Dunában folyamatos apadás tapasztalható – jelentette ki Magyar Péter kormányfő szombaton Pakson.

Megkezdődött a bárkák süllyesztése Paksnál – Magyar Péter sikeresebb beavatkozást vár, mint a romániai
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Kijev szerint az oroszok még jövőre sem lesznek képesek elfoglalni a Donbaszt

Kijev bizalmasan jelezte a Trump-kormánynak, hogy Oroszország még 2027-ben sem lesz feltétlenül képes elfoglalni Donyeck megye fennmaradó, ukrán ellenőrzés alatt álló területeit – közölte a Kyiv Independent.

Kijev szerint az oroszok még jövőre sem lesznek képesek elfoglalni a Donbaszt
2026. augusztus 15., szombat

Trump amerikai területté nyilvánítaná a Hormuzi-szorost Irán legyőzése után

Donald Trump elnök pénteken kijelentette, hogy azt tervezi, hogy a Hormuzi-szorosot amerikai területté nyilvánítja, miután „befejeztük Irán legyőzését”.

Trump amerikai területté nyilvánítaná a Hormuzi-szorost Irán legyőzése után
2026. augusztus 14., péntek

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna csak a szükséges Patriot elfogórakéták tizedével rendelkezik

Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.

Zelenszkij: Ukrajna csak a szükséges Patriot elfogórakéták tizedével rendelkezik
2026. augusztus 13., csütörtök

Trump azzal dicsekszik, hogy ellenőrzi a Hormuzi-szorost – csak éppen az olajszállítók nem nagyon tudnak átkelni rajta

Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.

Trump azzal dicsekszik, hogy ellenőrzi a Hormuzi-szorost – csak éppen az olajszállítók nem nagyon tudnak átkelni rajta
2026. augusztus 12., szerda

A lengyelországi és romániai légtérsértésekről tanácskoztak a NATO-tagállamok nagykövetei

A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.

A lengyelországi és romániai légtérsértésekről tanácskoztak a NATO-tagállamok nagykövetei
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Bukaresti luxus után nem tetszik a miami fogda a Tate testvéreknek

Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.

Bukaresti luxus után nem tetszik a miami fogda a Tate testvéreknek
2026. augusztus 12., szerda

Fidesz-szóvivő: Bebizonyosodott, hogy törvényellenes volt a párt szervereinek lefoglalása

A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.

Fidesz-szóvivő: Bebizonyosodott, hogy törvényellenes volt a párt szervereinek lefoglalása
2026. augusztus 12., szerda

Ukrajna amerikai kérésre felhagyott a romániai kőolajszállítmányokat is érintő támadásokkal a Fekete-tengeren

Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.

Ukrajna amerikai kérésre felhagyott a romániai kőolajszállítmányokat is érintő támadásokkal a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés