Kitekintő – Száz éve tört ki az első világháború

Az európai hatalmak évtizedek óta készültek a nagy erőpróbára, a szarajevói merénylet csak casus belli volt, azaz ürügy a háború kirobbantására. Az okok másutt és egészen mélyen gyökereztek: az imperialista hatalmi rivalizálás, a nacionalizmus, a Habsburg korona alatt egyesített népek önállósodási kísérletei következtében kialakult konfliktusok elkerülhetetlenné tették az összecsapást.

Az osztrák hadüzenet másnapján a Szerbiával szövetséges Oroszország mozgósítást rendelt el, két nappal ez után II. Vilmos német császár jóváhagyta az Oroszországhoz és Franciaországhoz intézett ultimátum szövegét, a német lapok különszámokban tették közzé az „általános hadiállapotot”.

A nagy háború résztvevői – a tengelyhatalmak, a Német Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia, valamint a velük szemben álló antant, Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország – meg voltak győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzhetik ellenfeleiket, s fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok. Nem így történt, a háború hamarosan világméretűvé, négyévnyi véres küzdelemmé terebélyesedett. II. Vilmos közismert mondásában: „Mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek!”, 1915-re már senki sem hihetett.

Kevéssel a háború kitörése után a britek megtámadták a német gyarmatokat, a háború ezzel az egész világra kiterjedt. A központi hatalmak oldalán hadba lépett az Oszmán Birodalom, 1915-ben az antant oldalán Olaszország, Oroszország a forradalmak után 1917-ben vált ki. A nyugati fronton állóháború alakult ki, a két fél támadásai megtörtek a szögesdrótok és lövészárkok rendszerén, a „húsdarálóban” katonák milliói vesztették életüket.

A korlátlan német tengeralattjáró-háborún felbőszült Egyesült Államok 1917-ben avatkozott be az antant oldalán, s ezzel a háború el is dőlt. Az Európába szállított kétmillió amerikai katonának és a hatalmas mennyiségű hadianyagnak köszönhetően az antant 1918 tavaszán meg tudta állítani az utolsó nagy német támadást, majd ellentámadásba átmenve döntő fölényre tett szert.

A központi hatalmak 1918 őszén rákényszerültek a fegyverszünet aláírására. A szétesőben lévő Monarchia részéről az osztrákok és magyarok november 3-án ezt már külön tették meg, a németek 1918. november 11-én írták alá a fegyverszüneti egyezményt a compiègne-i erdőben, egy félretolt vasúti kocsiban.

A háború szomorú egyenlege: a frontokon mintegy 10 millió ember esett el, további 10 millióan haltak meg járványok, főként az 1918–19-es spanyolnátha miatt és éhezés következtében. Az első világháborúban új fegyvereket, harci eszközöket vetettek be: így a tankot és a vegyi fegyvert, tömegesen alkalmaztak már korábban megalkotott fegyvert, mint az aknavető, géppuska, a kézigránát, a lángszóró, s nagy számban kerültek bevetésre harci repülőgépek és tengeralattjárók is.

A háborúban négy birodalom omlott össze: a német, az osztrák–magyar, az orosz és az oszmán, ezek romjain ugyanakkor Finnországgal, a balti államokkal, Lengyelországgal, Ausztriával, Magyarországgal, Csehszlovákiával és a későbbi Jugoszláviával kilenc „új” állam jött létre. A háborút követő béke legnagyobb vesztese Magyarország volt, amely elvesztette területének és lakosságának kétharmadát, s több millió magyar került kisebbségi sorba. Győztes nagyhatalomként zárta a háborút Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország, s Japán is megerősítette pozícióját Kelet-Ázsiában.

A győztesek a Párizs-környéki békeszerződésekben mit sem törődtek a wilsoni igazságosság és önrendelkezés meghirdetett elveivel, az általuk diktált „béke” nem teremtett sem igazságosabb, sem biztonságosabb világrendet, így egyenes út vezetett a két évtizeddel később kitört újabb világégéshez.