2010. május 28., 13:562010. május 28., 13:56
A PTI indiai hírügynökség szerint legkevesebb 71 halottja van a szabotázsakciónak, és 120-an megsebesültek. Az indiai vasúttársaság vezérigazgatója szerint a személyszállító vonaton pokolgép robbant föl, mások viszont azt állítják, hogy a síneket rongálták meg, és az okozta a tragédiát. A szerelvény 13 kocsija a másik sínpárra zuhant, ahol egy szemből érkező tehervonat belerohant.
Három óra is eltelt, mire a mentőalakulatok a helyszínre érkeztek, hogy kisegítsék a sebesülteket a roncshalmazból. A tragédia után közel tíz órával a vasúti rendészet emberei katonákkal együtt még mindig ezen fáradoztak: hegesztőlámpák és sodronykötelek segítségével próbálták elérni a roncsok között rekedt tucatnyi utast.
Feltételezések szerint szélsőbaloldali lázadók követték el a támadást a vonat ellen. Egy nyugat-bengáli vezető szerint a helyszínen plakátokat találtak, amelyeken a maoistákhoz közel álló egyik szervezet vállalta magára a szabotázsakciót.
A merénylet Nyugat-Bengál szövetségi állam területén történt, olyan körzetben, amely köztudottan a maoista lázadók fellegvára. A helyszínre siető vasúti közlekedési miniszter elmondta, hogy a lázadók gyakran veszik célba a vasutakat. Emiatt a térségben a vonatoknak kisebb sebességgel kell közlekedniük, és a vezetőknek figyelniük kell, nincsenek-e pokolgépek a sínek mentén.
A maoista lázadók több mint harminc éve küzdenek terrorista módszerekkel földért, munkáért, a földművesek és általában a szegények jogaiért India számos térségében. A szélsőbaloldali alakulatok az újdelhi belügyminisztérium adatai szerint a 28 indiai szövetségi államból húszban vannak jelen, és mintegy 10-20 ezerre tehető harcosaik száma. Több ezer ember halálát okozták csak az utóbbi néhány évben.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.