
Más világ. A svédek betartják a hatóságok ajánlásait, nincs szükség kényszerítő intézkedésekre
Fotó: pixabay
Svédországban egyelőre nincsenek tiltások, csak ajánlások a járvány miatt: nem vezettek be karantént, nincs kijárási tilalom, a hatóságok bíznak az állampolgárok felelős magatartásában, ugyanakkor azt ajánlják, fokozottan óvni kell az időseket.
2020. március 31., 19:342020. március 31., 19:34
2020. március 31., 23:132020. március 31., 23:13
Ezt a napokban Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi hatóság járványügyi vezetője is közölte. A 10 millió 300 ezer lakosú Svédországban keddi adatok szerint meghaladta a 4400-at a fertőzöttek száma és 180-an haltak meg koronavírus-fertőzés következtében.
A Krónika megkeresésére Arnell-Szurkos Enikő erdélyi származású, Stockholmban élő újságíró elmondta,
Jelenleg 50 személynél többen nem gyűlhetnek össze, és fokozottan felhívják a figyelmet a veszélyeztetettebb csoportok – idősek, betegek – védelmére.
„Csak javaslatok vannak, nem tiltások, ami viszont a helyzet komolyságát jelzi, hogy a miniszterelnök pár napja beszédet tartott a tévében a járványról, ami nagyon ritkán fordul elő Svédországban. Mindenkit felkért, hogy figyeljen oda a hatóság ajánlásaira, és ezt az emberek nagyon komolyan veszik, betartják, amennyire szükséges. Ugyanakkor a hatóság arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy minden médiacsatornán, közösségi oldalakon, tévécsatornákon eljuttassa az információt a lakossághoz” – mondta el az újságíró. Hozzátette,
Arnell-Szurkos Enikő: csak javaslatok vannak, nem tiltások
Fotó: Facebook
„A hatóságok elégedettek azzal, hogy az állampolgárok betartják az ajánlásokat, ezért nem vezettek be karantént, kijárási tilalmat. Persze azt is mondják, hogy bármikor bevezethetnek szigorúbb intézkedéseket, de egyelőre ajánlások vannak. Ajánlás az is, hogy lehetőség szerint mindenki dolgozzon otthon, és ezt betartják az emberek” – mondta el Arnell-Szurkos Enikő. Arra is kitért, hogy az intézkedések másféle jellegét az is magyarázhatja, hogy a svédországi kultúra más, mint az olaszországi vagy spanyolországi, ahol rengeteget találkoznak az emberek, együtt vannak a nagy családok.
– mondta az újságíró.
Mint részletezte, Stockholmban már nagyon kevesen használják a tömegközlekedési eszközöket, a szokásos forgalomnak csak az egyharmada tapasztalható, egyes éttermek még nyitva vannak, de az emberek fegyelmezetten sorban állnak előtte. „Bár mindenki erről beszél és respektálja az ajánlásokat, nem érződik pánikhangulat. Megváltoztak a hétköznapok ugyan, de a hatóságok ügyesen informálják a lakosságot, amely megbízik a rendelkezésekben, ajánlásokban” – mondta az újságíró.
Svédországból a rendelkezések értelmében nem lehet külföldre menni, és jövő héten, a húsvéti időszak idejére vonatkozóan is komoly ajánlásokat fogalmaztak meg: azt javasolják, hogy mivel Stockholmban van a legtöbb fertőzött, a fővárosiak ne utazzanak el sehova, az ország más részeibe sem.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!