2010. október 12., 12:032010. október 12., 12:03
A Varsótól délre fekvő Nowe Miasto nad Pilica település közelében egy kisbusz frontálisan ütközött egy teherautóval. A busz tizenhat utasa a helyszínen azonnal meghalt, két ember a kórházba szállítást követően vesztette életét. A Volkswagen kisbuszban 18 ember utazott, valószínűleg idénymunkások. A járműnek nem volt engedélye utasok szállítására: nem volt beépítve biztonsági öv, és az utasok nem üléseken, hanem zöldségek szállítására használt rekeszeken ültek – mondta a rendőrség szóvivője.
A busz hirtelen áttért a szembejövő sávba, és egy pótkocsis teherautónak ütközött. Mindkét jármű valószínűleg nagy sebességgel haladt. A balesethez a sűrű köd is hozzájárulhatott.
Súlyos közlekedési baleset történt kedden Ukrajna keleti részében is; utasokkal teli busz ütközött vonattal egy vasúti kereszteződésben, negyvenen meghaltak, tízen megsérültek – közölte a rendőrség.
Az ukrán belügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy egy busz az áthaladást tiltó fényjelzés ellenére a sínekre hajtott Dynipropetrovszk megyében, Marhanec településen. A sofőr figyelmen kívül hagyta azt is, hogy a vonat kürthanggal figyelmeztetett a veszélyre.
A helyi vasúttársaság által kiadott közlemény szerint a fényjelzés az átjáróban működött, a látótávolság 700 méter volt a kereszteződés mindkét oldalán.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.