
Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Összeütközött két személyszállító vonat szerda reggel Nyugat-Csehországban, a német határ melletti Domazlice közelében, ketten meghaltak, és mintegy negyvenen megsérültek – jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió.
2021. augusztus 04., 11:092021. augusztus 04., 11:09
2021. augusztus 04., 11:252021. augusztus 04., 11:25
A televízió szerint a sérültek közül hét ember állapota válságos, több mint harmincan nincsenek életveszélyben. További részletek nem ismeretesek. A szerencsétlenség helyszínére számos mentőkocsi és négy mentőhelikopter is érkezett – közölte a televízióval a tűzoltóság regionális szóvivője.
A súlyos baleset körülményeit vizsgálják. Karel Havlícek közlekedési és ipari miniszter megszakította munkaprogramját, és a helyszínre utazott.
A Twitter közösségi portálon megjelent bejegyzésében a miniszter azt írta: a baleset oka valószínűleg az, hogy az expressz Domazlicénél nem állt meg a továbbhaladást tiltó piros lámpánál. A vonatközlekedés Domazlicénél egyelőre szünetel.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
szóljon hozzá!