
Fotó: Árvai Károly/MTI
Spanyolországban meghaladta a félmilliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – tájékoztatott hétfőn Fernando Simón, az egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója Madridban.
2020. szeptember 07., 23:482020. szeptember 07., 23:48
2020. szeptember 07., 23:512020. szeptember 07., 23:51
A legelső, még január végén kiszűrt eset óta eddig összesen több mint 525 ezer embernél igazolta PCR-teszt a kórokozó jelenlétét. A járványügyi vezető elmondta: az elmúlt 24 órában 2440 új fertőzöttet szűrtek ki, míg a legutóbbi, pénteki adatösszesítés óta a fertőzöttek száma több mint 26 ezerrel emelkedett. Az országban már több mint hétmillió, az aktív fertőzés kimutatására alkalmas PCR-tesztet végeztek el. Augusztus 28-a és szeptember 3-a között 626 ezer vizsgálat történt.
Az elmúlt három napban 98-an vesztették életüket a fertőzés miatt, egy hét alatt 237-en hunytak el. A halálos áldozatok száma összesen 29 516. Fernando Simón újságírói kérdésre elmondta, hogy reményeik szerint akár már decemberben elkezdhetik beoltani a vírus ellen a fertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportokat, amennyiben megkapja a szükséges engedélyeket az AstraZeneca gyógyszergyár vakcinája, amelyre az Európai Bizottság az uniós tagállamok nevében szerződést írt alá.
A spanyol szakemberek jelenleg annak meghatározásán dolgoznak, hogy pontosan kik kerüljenek elsőként sorra, hiszen a dél-európai ország által igényelt hárommillió vakcina nem egyszerre lesz elérhető – tette hozzá. Spanyolországban a héten több tartományban veszi kezdetét a tanév, hat hónap után ismét jelenléti oktatással. A kormány által kiadott járványmegelőzési útmutató szerint hatéves kor felett minden tanulónak maszkot kell viselnie, tanítás előtt a diákok és a tanárok testhőmérsékletét is meg kell mérni. Továbbá szükséges a naponta legalább ötszöri kézmosás és a tantermek sűrű szellőztetése.
A madridi autonóm kormány százezer tanárt és iskolai dolgozót küldött szerológiai tesztre a múlt héten. Kiderült: 66 ezer elvégzett vizsgálatból több mint kétezer lett pozitív, így náluk most PCR-tesztet is készítenek, hogy kiderüljön, még aktív vagy már egy korábban lezajlott fertőzésről van-e szó.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!