
Illusztráció
Fotó: Pixabay
A brit és francia repülési tilalom miatt október végéig kényszerült törölni londoni és párizsi járatait a Belavia fehérorosz légitársaság, és közben kedden Lengyelország, Litvánia és Ukrajna is bejelentette, hogy megszünteti a légi összeköttetést Minszkkel, illetve megtiltja a fehérorosz légtér használatát a Ryanair járatával történt két nappal ezelőtti incidens miatt.
2021. május 25., 12:492021. május 25., 12:49
A Belavia azután közölte, hogy törli október végéig a londoni és párizsi járatait, hogy a brit kormány felfüggesztette a Belavia nagy-britanniai működési engedélyét, és intézkedett arról is, hogy a brit légitársaságok ne használják Fehéroroszország légterét, illetve hasonló intézkedéseket hozott kedden a Air France francia légitársaság is. A Belavia elnézést kért az utasaitól, és sajnálatát fejezte ki a kialakult helyzet miatt, amelyen, mint írta, nem tud változtatni.
Krzysztof Moczulski, a LOT lengyel állami légitársaság szóvivője is közölte kedden, hogy felfüggesztették minszki járataikat, és alternatív útvonalakat jelölnek meg az eddig a fehérorosz légtérben közlekedő gépek számára. Az ugyancsak uniós tagország
Mint Marius Skuodis litván hírközlési és közlekedési miniszter megjegyezte, a tilalom 26 útvonalon mintegy 180 járatot érint, főként a déli irányba. Mint kifejtette, az intézkedés nem jelenti a járatok törlését: a légitársaságoknak más útvonalat kell választaniuk. A miniszter szerint ez komoly kihívást jelent majd a légi fuvarozóknak, különösen annak fényében, hogy a világjárvány miatt rossz idők járnak a légi közlekedésben.
– közölte kedden Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a Telegram üzenetküldő portálon. Hozzátette, hogy a kormány rendkívüli ülésén utasította az infrastrukturális minisztériumot, az állami légiközlekedési hatóságot és az Ukraeroruh állami vállalatot, hogy tegyék meg az ehhez szükséges intézkedéseket. Bejelentette, hogy ezen felül az ukrán légitársaságoknak és repülőgépeknek tilos repülniük Fehéroroszország légterében.
„Az állami határszolgálat utasítást kapott a Fehéroroszországból érkező vagy oda utazni kívánó utasok regisztrációjának leállítására is a repülőtereken. A Ryanair járatának minszki kényszerleszállításával kialakult helyzet sérti a nemzetközi polgári repülésről szóló egyezményt. Kormányunk döntése a járatok és az utasok biztonságának szavatolására irányul”– hangsúlyozta a miniszterelnök.
Az unió egyben azt ajánlotta az európai fuvarozóknak, hogy gépeik ne használják a fehérorosz légteret.
Az ügy előzménye, hogy vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették Minszkben a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az akcióban részt vett a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es vadászgépe is, amely a minszki repülőtérre kísérte a Boeing-737-est. A Ryanair járatán utazott Raman Prataszevics, a fehérorosz kormány által szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a minszki leszállás után őrizetbe vettek. A leszállás és a repülőgép ellenőrzése után a bombáról szóló információ nem igazolódott. A fehéroroszországi Nyomozó Bizottság büntetőeljárást indított a robbantásról szóló, tudatosan hamis jelentések miatt.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!