A magyar politikusok nagyon részletesen tájékoztatták az államfőt a magyar közösséget foglalkoztató problémákról. Sólyom László ezek közül az autonómia és a kettős állampolgárság kérdését emelte ki. A délvidéki magyar pártok álláspontja megegyezik a köztársasági elnök korábban már kifejtett álláspontjával, miszerint a kulturális autonómia, a szervezetalkotás Európában magától értetődő joga a kisebbségeknek, a területi autonómia pedig szintén lehetséges ott, ahol kompakt, összefüggő területen él egy nemzetiség. Ami a vajdasági magyarok által igényelt kettős állampolgárságot illeti, Sólyom László továbbra is kiáll a magyar állampolgárság egyéni kérelemre, letelepedés nélkül történő megadásáért. Szólt arról, hogy megkérték, terjesszen be törvényjavaslatot a parlamentben a kettős állampolgárság letelepedés nélküli megadásáról. Sólyom László ezt nem tartja járható útnak, mint fogalmazott, „jól tudjuk, hogy ezt leszavaznák”. Szerinte ehelyett alaposan elő kell készíteni a dolgot, s ha ez megtörtént, és létrejön a politikai akarat, akkor nem kell az elnöknek törvényjavaslatot beterjesztenie.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.