2008. szeptember 25., 00:002008. szeptember 25., 00:00
Miközben Magyarország mostohán bánik a területén élő kisebbségekkel, „a független Szlovák Köztársaság területén az állam hivatalos nyelvén nem tud szót érteni” – mondta Slota azt kifogásolva, hogy a magyarok magyarul beszélnek. Slota ezúttal koalíciós partnereit, Robert Fico kormányfőt, a Smer-SD elnökét és a Néppárt-HZDS élén álló Vladimír Meciart is bírálta, amiért szerinte nincs bennük elég kurázsi ahhoz, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselőit a pozsonyi parlament előtt számoltassák el arról, „szlovák képviselői esküjüket megszegve” mit követtek el Budapesten Szlovákia ellen. „A képviselői mandátumainktól szeretnének bennünket megfosztani, mert nemzetállami ideájukkal összeegyeztethetetlennek tartják, hogy a szlovák parlamentben magyarok is ülnek” – mondta korábban az MTI-nek az SNS céljáról Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője.
Közben Budapestre készül vizsgálódni Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes, hogy részletesen be tudjon számolni a szlovák parlamentnek arról, mit követtek el az MKP képviselői, amikor részt vettek a KMKF szeptember 12-i ülésén. A Fico-kormány emberi és kisebbségi jogokat felügyelő alelnöke a három szlovák kormánypárt felkérésére októberben tesz jelentést a pozsonyi parlamentnek, amely felelősségre akarja vonni az MKP-t.
Hírösszefoglaló
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.