A vákuumos bomba olyan hagyományos fegyver, amelynek felrobbanásakor szénhidrogénfelhő keletkezik. Ez pillanatok alatt elég, és nagy hőséget idéz elő. A pusztító erőt a robbanás keltette nyomáshullám és a magas hőmérséklet fejti ki. A bomba tulajdonképpen egy tartály, amely a felszín közelében már ejtőernyővel ereszkedik alá, különleges permetet szórva szét a levegőben. A gyúelegyet ezt követően robbantja fel a gyújtószerkezet, s a hatalmas robbanás és égés nagy területről pillanatok alatt elszippantja az oxigént, komoly pusztítást okozva. A technológia a vietnami háború idején született, akkoriban a dzsungelek irtására szánták, az amerikai katonák tréfásan csak „daisy-cutternek”, azaz százszorszép-vágónak nevezték.
A fegyver különösen hatékony olyan célpontok ellen, amelyeket közvetlen bombatalálattal sem lehetne megsemmisíteni, például barlangok ellen. A nagy területen szétterülő aerosolcseppecskék olyan gyorsan égnek el, hogy hatalmas területen vákuum jön létre. A bomba romba dönti a hatósugarán belül elhelyezkedő épületeket, az emberek tüdejét pedig megfosztja az éltető oxigéntől. Még ennél is több kárt okoz a második lökéshullám, amikor is visszaáramlik a levegő. A bomba áldozatain külsérelmi nyomok általában nem mutatkoznak.
Alekszandr Ruksin vezérőrnagy, az orosz vezérkari főnök helyettese elmondta: a bombában felhasznált robbanóanyag hatása pusztítóbb, mint a trotilé. Jurij Baliko, az orosz védelmi minisztérium kutatóintézetének vezetője hozzátette: az anyag nanotechnológiával készül, ami egyszerűsíti és olcsóvá teszi az előállítást. A szakértők közölték: a bombához 7 tonna robbanóanyagot használnak fel, s ez 40 tonna trotilnak megfelelő hatást fejt ki. A 7100 kilogramm robbanóanyag kevesebb, mint a hasonló amerikai fegyverben felhasznált 8200 kilogramm, de a hatóereje négyszer nagyobb, a robbanás epicentrumában keletkező hőmérséklet a kétszerese az amerikai bomba felrobbanásakor keletkezőének, s míg amaz 150 méter sugarú területen pusztít, addig az új orosz fegyver már 300 méteresen. A katonák elmondták még, hogy az amerikai fél saját vákuumos bombáját „minden bombák anyjának” nevezte el, ezért az új orosz fegyvert „minden bombák atyjának” nevezik. (Mindeddig az amerikai GBU-43/B típusú bombát tekintették a legnagyobb hatásúnak, amely 11 tonna trotilnak megfelelő hatást fejt ki. Az orosz oldalon a legnagyobb hatású az ODEB-1500 és a FAB-9000 volt – tette hozzá a hírhez a Kommerszant című lap, de az említett orosz bombák hatóerejét nem közölte.) A televízió bemutatta, amint az új bomba porrá zúz egy négyemeletes, 30 méter hoszszú házat. Ruksin vezérőrnagy a tévéadásban elmondta: a kísérletek megerősítették, hogy a bomba lehetőséget nyújt Oroszország biztonságának fenntartására és a terrorizmus elleni harcra bárhol a világon. A kedd esti adásban független szakértőt nem szólaltattak meg. A műsorvezető hangsúlyozta, hogy hagyományos fegyverről van szó, és Oroszország nem kezd új fegyverkezési hajszába.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.