Hirdetés

Sarkozy elrendelte az olajtárolók szabaddá tételét

A francia elnök szerdán elrendelte a nyugdíjreform ellen tüntetők által elfoglalt olajtárolók szabaddá tételét „a helyzet mielőbbi normalizálása érdekében”.

2010. október 20., 13:552010. október 20., 13:55

„Több millió honfitársunk számára a közlekedés életbevágó kérdés. Alapvető szabadságról van szó. Az utóbbi napokban sok francia életét keserítették meg az üzemanyag-ellátási problémák, amelyek elérték a benzinkutak egy részét” - indokolta döntését Nicolas Sarkozy a kormányülés után.

Az elnök jelezte, hogy valamennyi olajtároló szabaddá tételét elrendelte. Korábban Brice Hortefeux belügyminiszter közölte, hogy az elmúlt éjszaka folyamán rendőröket vezényeltek három nagy üzemanyag-tárolóhoz, ahol tiltakozók barikádozták el magukat. A tüntetőktől a hatóságok ellenállás nélkül foglalták vissza a telepeket. A belügyminiszter azt is elmondta, hogy a nap folyamán „annyi olajtárolót fognak szabaddá tenni, amennyi szükséges”, hogy lehetővé váljon az üzemanyag kiszállítása a kutakhoz.

Franciaország mind a 12 olajfinomítóját továbbra is elbarikádozva tartják a tüntetők, amelyek jelenős részében egyáltalán nem folyik termelés. Ezenkívül az ország 219 olajtárolójából kedd estig mintegy húszat foglaltak el a tiltakozók, amelynek következményeként a 12.500 benzinkút harmadánál léptek fel ellátási zavarok. A kormány már kénytelen volt a stratégiai tárolókhoz is hozzányúlni, amelyek egyébként három hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek. 

Az energiaszektor működésének ilyen módon történő akadályozása az elmúlt napokban a szakszervezetek legfőbb eszközévé vált a nyomásgyakorláshoz: így akarják a nyugdíjreformról a szenátusban csütörtökre tervezett szavazás elhalasztását elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a kormányt.

„Amennyiben nem vetünk véget gyorsan ezeknek a felfordulásoknak, amelyekkel az országot akarják lebénítani, azok az gazdasági élet normál működésére és a munkahelyekre is következményekkel lehetnek” - hangsúlyozta Sarkozy.

Az államfő egy külön közleményben megismételte, hogy a nyugdíjreformot „végig viszi”.

„Végig viszem a nyugdíjreformot, mivel államfőként az a feladatom, hogy garantáljam a franciáknak és gyermekeiknek, hogy számíthatnak a nyugdíjukra, és arra hogy annak színvonalát megőrizzük” - olvasható a kommünikében.

„Természetes, hogy egy demokráciában mindenki kifejezhesse aggodalmait, illetve egyet nem értését. De bizonyos határokat nem szabad átlépni, s az én dolgom garantálni a közrend tiszteletben tartását” - tette hozzá az elnök, utalva a tüntetésekbe belekeveredett rendbontókra, akik kizárólag az összecsapásokat keresték a rendőrökkel, valamint autókat gyújtogattak, kirakatokat törtek be.

Kedden a rendőrség szerint 1,1 millióan, a szervezők szerint 3,5 millióan vonultak utcára közel háromszáz városban a nyugdíjreform újratárgyalását követelve. Szeptember óta ez volt a hatodik országos tiltakozónap Franciaországban.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés