2009. február 25., 09:062009. február 25., 09:06
A kutatás eredménye – amelyet tegnap hoztak nyilvánosságra – jelentős Fidesz-előnyt mutat az MSZP-hez képest. A Forsense a Századvéggel közös választáskutatási programjában február 10. és 19. között 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezett meg aktuális politikai, közéleti kérdésekről. Vizsgálatuk szerint 2009 februárjában mélypontra süllyedt a lakossági hangulat változását mérő közérzeti index értéke.
A Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében jelenleg 28 százalék, az MSZP-é pedig 12 százalék. A kormányzópárt támogatottsága tehát újból a 10 százalékos küszöbhöz közelít. A két kisebb parlamenti párt közül az MDF támogatottsága 3 százalék az összes választásra jogosult körében, míg a szabad demokraták támogatottsága 1 százalék, csakúgy, mint a Jobbiké.
A biztos szavazó pártválasztók csoportján belül jóval nagyobb mértékben nőtt a Fidesz-előny, mint a teljes lakosság esetében. 68 százalékuk voksolna most vasárnap a legnagyobb ellenzéki pártra, és mindössze 21 százaléka az MSZP-re. A biztos szavazó pártválasztók körében a kisebb pártok közül az MDF támogatottsága 4, a Jobbiké változatlanul 3, az SZDSZ-é pedig 2 százalékos.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.