Hirdetés

Románokat vertek meg Rómában egy újabb bűncselekmény miatt

Megvertek négy románt vasárnap este egy római bárban, annak a parknak a közelében, ahol egy nappal korábban két, feltehetően kelet-európai roma megerőszakolt egy 14 éves lányt. A La Repubblica című napilap beszámolója szerint az Appia utcában lévő vendéglőbe, amely kedvelt találkozóhelye az olasz fővárosban élő románoknak, mintegy 10-15, botokkal felfegyverzett álarcos alak rontott be, és rátámadt a ott tartózkodó, mintegy tízfős román társaságra.

Balogh Levente

2009. február 16., 12:212009. február 16., 12:21

A néhány percig tartó összecsapás során az elkövetők az asztaltársaság négy tagját megverték. Kettejük sérüléseit a helyszínen látták el a mentők, két áldozatot azonban kórházba kellett szállítani. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Nem sokkal korábban a környéken a Forza Nuova nevű szélsőjobboldali szervezet tartott demonstrációt, amelyen a közeli parkban elkövetett erőszaktétel ellen tiltakoztak. A bűncselekmény két, roma származású elkövetője a 14 lány megerőszakolása előtt annak 16 éves barátját is bántalmazta. A bűncselekmény nyomán a környék lakói úgy döntöttek, éjjeli őrjáratokat szerveznek. A lakókat az olasz sajtó beszámolói szerint mélységesen fölháborította az újabb bűncselekmény, mint mondták, akciójukkal egyúttal a politikusok és az illetékes intézmények vezetőinek figyelmét is fel kívánják hívni a környéken elharapózott bűncselekményekre. Mint elmondták, a közbiztonság annyira leromlott, hogy már nem is merik egyedül iskolába engedni a gyerekeiket. Minden nap személyesen kísérik el őket, majd tanítás után értük mennek. „Túl sok idegen és nomád él a környéken, és félünk tőlük. Sötétedés után már egyikünk sem mer kimenni az utcára” – mondta az egyik idős hölgy.

Az utóbbi hetekben ismét fölerősödött a románellenes hangulat Olaszországban, miután több erőszakos cselekmény elkövetőiről is bebizonyosodott, hogy Romániából érkeztek. A bűncselekmények nyomán több ízben is támadás ért román tulajdonban lévő boltokat.
 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét, miután bátyja a férjét jelölte igazságügyi miniszternek

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét, miután bátyja a férjét jelölte igazságügyi miniszternek
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
Hirdetés