Hirdetés

Románia tovább küzd a megadott, majd megtagadott amerikai vízummentességért

Románia

A vágy tárgya. Oana Toiu külügyminiszter szerint Románia prioritásként kezeli az amerikai vízummentességet

Fotó: Freepik.com

Románia felvétele a vízummentességi programba továbbra is prioritás marad az Egyesült Államokkal fennálló kétoldalú kapcsolatokban, azonban a folyamat újraindítása mind a technikai kritériumok teljesítésétől, mind az amerikai kormány politikai döntésétől függ – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

Balogh Levente

2026. július 21., 11:302026. július 21., 11:30

„A vízummentességi program prioritás a kétoldalú kapcsolatokban” – szögezte le hétfőn a TVR Info csatornán Țoiu Románia céljai kapcsán.

Kiemelte, hogy Romániának korábban – az üzleti szféra közreműködésével megvalósult intézményközi erőfeszítések eredményeként – sikerült a vízumelutasítási arányt a programhoz való csatlakozáshoz szükséges 3 százalékos küszöb alá csökkentenie.

Hirdetés

Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a folyamatot felfüggesztették, majd leállították a washingtoni kormányváltás és a romániai választások időszakában.

korábban írtuk

Lobbiszerződést kötött a román állam egy amerikai céggel, hogy „kibulizza” a vízummentességet a román állampolgárok számára
Lobbiszerződést kötött a román állam egy amerikai céggel, hogy „kibulizza” a vízummentességet a román állampolgárok számára

A román állam a román nagykövetségén keresztül lobbiszerződést kötött az amerikai Global Security and Innovative Strategies LLC (GSIS) céggel, hogy az „kiharcolja” számára az amerikai vízummentességi programhoz (Visa Waiver) való csatlakozást.

Elmondása szerint jelenleg az ügyet a belügyminisztérium kezeli, és

Románia és az Egyesült Államok között „az egyik legjobb partnerség alakult ki a határátlépéssel és a határbiztonsággal kapcsolatos információcsere terén”.

Țoiu kifejtette, hogy az ügy előrehaladása több tényezőtől függ, többek között attól, hogy a vízumelutasítási arány ismét 3 százalék- alá csökken-e, valamint Donald Trump elnök kormányzatának vízumpolitikájától.

korábban írtuk

Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből
Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből

Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.

„Párhuzamosan dolgozunk a határátlépéssel kapcsolatos információcserén és a politikai szinten is, hogy amikor a technikai kritérium ismét teljesülni fog, meglegyen a folyamat folytatásához szükséges politikai keret is” – mondta Oana Țoiu.

Mint ismeretes, 2025. március 25-én az amerikai Belbiztonsági Minisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya határozatlan időre felfüggeszti Románia részvételét a vízummentességi programban, hogy biztosítsa a program által előírt „szigorú biztonsági követelmények betartását”.

korábban írtuk

Tényleg hozzájárult a választás érvénytelenítése körüli mizéria Románia kizárásához az amerikai vízummentességi programból
Tényleg hozzájárult a választás érvénytelenítése körüli mizéria Románia kizárásához az amerikai vízummentességi programból

A tavalyi elnökválasztás érvénytelenítéséhez kapcsolódó botrány is hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok kizárta Romániát a vízummentességi rendszerből.

Az információk szerint ennek egyik oka a Romániából érkező illegális bevándorlók nagy száma –

dél-romániai romaklánok Mexikón keresztül csempésznek be az országba román állampolgárokat, akiket vagy illegálisan dolgoztatnak, vagy bűncselekmények elkövetésére kényszerítik őket.

Egy kiszivárgott dokumentum szerint a másik ok az, hogy a Trump-kormányzatnak megrendült a bizalma a romániai demokrácia szilárdságában a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítése után.

korábban írtuk

Rákérdeztünk az amerikai belbiztonsági minisztériumban, tényleg a választás érvénytelenítése miatt zárták-e ki Romániát a vízummentességi programból
Rákérdeztünk az amerikai belbiztonsági minisztériumban, tényleg a választás érvénytelenítése miatt zárták-e ki Romániát a vízummentességi programból

Nem kívánta kommentálni a Krónika kérdésére az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (DHS) azt az értesülést, miszerint Romániának a vízummentességi programból való kizárásához hozzájárult a tavalyi elnökválasztás eredményének érvénytelenítése.

Oana Țoiu már tavaly augusztusban is arról beszélt, hogy jobban áll a román vízummentesség ügye, mint néhány hónappal korábban, de mint ismeretes, előrelépés azóta sem történt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Kárpátaljai pártelnökök a Krónikának: szimbolikus, de fontos gesztus a szovjetek magyarok elleni atrocitásainak elítélése

Szimbolikus gesztus, ugyanakkor fontos a magyar–ukrán kapcsolatok szempontjából, hogy a kijevi parlament csütörtökön határozatban ítélte el a kárpátaljai magyarok és németek ellen a szovjet hatóságok által elkövetett atrocitásokat.

Kárpátaljai pártelnökök a Krónikának: szimbolikus, de fontos gesztus a szovjetek magyarok elleni atrocitásainak elítélése
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Moszkva nem fog örülni: Ukrajna új, Románián átvezető útvonalakon kapja az üzemanyagot a háború miatt

Új megállapodások születtek a Románián átvezető vasúti és folyami útvonalak logisztikai kapacitásának bővítéséről az üzemanyag-ellátás érdekében – jelentette be Ukrajna.

Moszkva nem fog örülni: Ukrajna új, Románián átvezető útvonalakon kapja az üzemanyagot a háború miatt
2026. szeptember 04., péntek

Kijevi gesztus a magyaroknak: a parlament elítélte a szovjetek kárpátaljai magyarellenes atrocitásait

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.

Kijevi gesztus a magyaroknak: a parlament elítélte a szovjetek kárpátaljai magyarellenes atrocitásait
2026. szeptember 03., csütörtök

Ukrajna még nem teljesítette a kisebbségvédelem terén Magyarországnak tett vállalásait

Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Ukrajna még nem teljesítette a kisebbségvédelem terén Magyarországnak tett vállalásait
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Durvul a német–orosz konfliktus. De milyen hibrid háborús lépéseket tett eddig Oroszország Európa országai ellen?

Durvul a Németország és Oroszország közötti konfliktus, amely amiatt mélyült tovább, hogy Berlin Moszkvát tette felelőssé a lipcsei repülőtéren talált, katonai minőségű robbanóanyaggal felszerelt drónok miatt, és hibrid háborús lépésekkel vádolta meg.

Durvul a német–orosz konfliktus. De milyen hibrid háborús lépéseket tett eddig Oroszország Európa országai ellen?
2026. szeptember 02., szerda

Ursula von der Leyen eszkalációról beszél a lipcsei dróntámadás kapcsán

A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás újabb eszkalációt jelent az Unió területén – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Ursula von der Leyen eszkalációról beszél a lipcsei dróntámadás kapcsán
2026. szeptember 02., szerda

Trump felkelésre szólítja az irániakat, miközben az amerikai és az iráni hadsereg ismét egymást lőtte

Ismét kölcsönös katonaik csapásokba torkollott az Egyesült Államok és Irán közötti ellentét: az amerikai hadsereg kedden újabb támadásokat hajtott végre Irán ellen.

Trump felkelésre szólítja az irániakat, miközben az amerikai és az iráni hadsereg ismét egymást lőtte
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Egyre fokozódik a német–orosz feszültség a hibrid háborús vádak miatt, egyeztet az EU és a NATO

Egyre mélyül a konfliktusNémetország és Oroszország között, miután Oroszországnak tulajdonított drónokat találtak a lipcsei repülőtéren.

Egyre fokozódik a német–orosz feszültség a hibrid háborús vádak miatt, egyeztet az EU és a NATO
2026. szeptember 01., kedd

Moszkva: minek támadna Oroszország a NATO-ra?

Oroszországnak nincs sem oka, sem terve arra, hogy megtámadja a balti NATO-országokat – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden Vlagyivosztokban az Interfax hírügynökségnek.

Moszkva: minek támadna Oroszország a NATO-ra?
2026. szeptember 01., kedd

A szlovákok segítenek Romániának az ország légterét megsértő drónok felderítésében

A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

A szlovákok segítenek Romániának az ország légterét megsértő drónok felderítésében
Hirdetés
Hirdetés