
Donald Trump Romániát és Magyarországot is meghívta a béketanácsba, amely felügyeli a palesztin területeken létrehozott, átmeneti szakértői kormány munkáját
Fotó: MTI/EPA
Romániát és Magyarországot is meghívta Donald Trump a Gázai béketanácsba.
2026. január 18., 13:452026. január 18., 13:45
A román elnöki hivatal vasárnap megerősítette, hogy Románia meghívást kapott a Gázai béketanácsba. Az intézmény közleménye szerint
Donald Trump csütörtök este jelentette be a Gázai béketanács megalakulását. A tanács feladata az lesz, hogy felügyelje az októberben aláírt megállapodás értelmében a palesztin területeken létrehozott, átmeneti szakértői kormány munkáját.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök is meghívót kapott a Gázai béketanácsba Donald Trump amerikai elnöktől – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Amint a Híradó.hu írta, a meghívást megtiszteltetésnek veszik, és természetesen részt vesznek a béketanács munkájában, a kormányfő utasította, hogy jelezze ezt az amerikai adminisztrációnak.
Hangsúlyozta: nagyra becsülik Donald Trump „békepárti tevékenységét” világszerte, a gázai békefolyamatban is ő jelenti a reményt,
A magyar miniszterelnököt tavaly ősszel a gázai békemegállapodás aláírására is meghívta az Egyesült Államok elnöke.
A Fehér Ház korábban azt közölte, hogy a Béketanács tagjai között lesz Marco Rubio amerikai külügyminiszter, Steve Witkoff különmegbízott,
Hassan Rashad egyiptomi hírszerzési főnök, Mark Rowan amerikai milliárdos, Reem al-Hashimy, az Egyesült Arab Emírségek nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, Nickolay Mladenov, az ENSZ korábbi közel-keleti különmegbízottja, Yakir Gabay, izraeli ingatlanmágnás, valamint Sigrid Kaag, az ENSZ tisztviselője.

Hamarosan megkezdődhet a gázai tűzszünet második, a Gázai övezet jövőjét rendező szakasza – közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Friedrich Merz német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján Jeruzsálemben vasárnap.
Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét – jelentette ki XIV. Leó pápa.
Irán „sokat ajánlott, de nem eleget” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton, miután közölte, hogy nem küld delegációt Pakisztánba a hétvégén megrendezendő, megállapodás megkötését célzó újabb tárgyalási fordulóra.
A NATO keretében Román kérésre a következő hetekben egy, a Fekete-tengeri biztonságnak szentelt ülést tartanak – jelentette be Oana Ţoiu külügyminiszter a szombati galaci drónincidens kapcsán.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
XIV. Leó pápa azzal a felhívással fordult az emberiséghez egy szombaton nyilvánosságra hozott videóüzenetében, hogy a világon mindenütt töröljék el a halálbüntetést.
Nem utaztak Pakisztánba az amerikai elnök küldöttei, akik az iráni kormány képviselőivel tárgyaltak volna közvetve a reménybeli békemegállapodásról a hét végén. Ezt Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton.
Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Friedrich Merz német kancellár pénteken stratégiát javasolt Ukrajna EU-csatlakozásának felgyorsítására, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „azonnali” csatlakozás nem lehetséges.
A Vajdaságba küldött anyaországi támogatások felhasználásának ellenőrzését ígérte Magyar Péter, amikor Budapesten fogadta Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét szombaton.
szóljon hozzá!