2008. május 26., 00:002008. május 26., 00:00
A nyugdíjas nő a Lainate nevű településen élt villájában. Az 54 éves házvezetőnőt szinte rabszolgasorban tartotta, rendszeresen megalázta és bántalmazta. A házvezetőnőnek az épület alagsorában kellett laknia, nem fogadhatott látogatókat, havonta csupán egyszer zuhanyozhatott, és a meleg vizet sem használhatta. Csak kis mennyiségű ételt és csapvizet kapott, és bért sem fizettek neki. Elmenekülni ugyanakkor nem akart, mivel attól tartott, hogy kitoloncolják. Még azt sem tudta, hogy ő is európai uniós állampolgár.
A házvezetőnőt a rendőrök szabadították ki fogságából azt követően, hogy lánya gyanakodni kezdett: édesanyját, akivel már másfél éve nem találkozott, akarata ellenére tartják a villában. A nőt egyébként előrehaladott kora miatt házi őrizetben tartják. Tettét azzal indokolta, hogy „csak egy románról van szó”. Közben a román nagykövetség arról értesítette az olasz hatóságokat, hogy Treviso tartományban, egy Pieve di Soligo nevű település fafeldolgozó üzemének hirdetőfalán románokat gyalázó felirat jelent meg, amely az idegenek – köztük a román állampolgárok – kitoloncolását szorgalmazta.
Az olasz külügyminiszter, Franco Frattini bejelentette: a Berlusconi-kormány egy, a romániai romák integrációjára vonatkozó tervezetet készül bemutatni Brüsszelben, és erre a célra európai uniós alapokat is szeretne fölhasználni. „Az olaszok nem idegengyűlölők, csupán azt szeretnék, hogy a bevándorlók legális körülmények között tartózkodjanak az országban” – mutatott rá Frattini, aki korábban, még uniós igazságügyi biztosként a főleg romániai romák által elkövetett bűncselekmények kapcsán úgy vélte, az uniós polgárok szabad helyváltoztatásának jogát garantáló schengeni egyezményt is felül kéne írni a bűnözők kiszűrése végett. „Amikor Jose Rodriguez Zapatero spanyol miniszterelnök bejelentette, hogy tömegesen kívánja rendezni a bevándorlók helyzetét, 800 ezer emigráns jelent meg, és változtatnia kellett álláspontján” – mutatott rá Frattini annak kapcsán, hogy Madrid bírálta Rómát a múlt héten elfogadott, a bevándorlás körülményeit szigorító biztonsági csomag miatt. „Spanyolország 50 millió eurót kapott az Uniótól a romániai romák integrálásának elősegítésére. Olaszország semmit sem kapott, mert a Prodi-kormány nem is kért semmit. Mostantól Olaszország is hasonló projekteket kíván kidolgozni a biztonság szavatolása és a bevándorlók beilleszkedésének elősegítése céljából” – hangsúlyozta. Román szervezetek egyébként tegnap nyílt levélben fordultak Giorgio Napolitano olasz elnökhöz, amelyben úgy fogalmaztak: egyes elszigetelt bűncselekmények alapján nem lehet egy egész közösséget megbélyegezni.
A hétvégén Spanyolországban is a figyelem középpontjába került a románkérdés, miután egy román férfi egy Avila nevű település bárjában túszul ejtett két idős helyi lakost. A helyszínre érkező hatóságoknak és újságíróknak arról panaszkodott, hogy a Zapatero-kormány semmit nem tesz a bevándorlókért, és a madridi vezetést okolta, amiért se munkája, se lakása nincs. A férfit – aki korábban a román csendőrségben szolgált – végül a spanyol nemzeti gárda egységei fogták el, miközben a madridi román nagykövetség két munkatársa próbálta jobb belátásra bírni.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.