
Daniele Obono felháborodásának adott hangot „a gyalázatos, ostoba és kegyetlen szélsőjobboldali” írás miatt
Fotó: Daniele Obono/Facebook
Elítélte a teljes francia politikai elit a hét végén, hogy egy fekete bőrű képviselőnőt rabszolgaként ábrázolt a Valeurs Actuelles című ultrakonzervatív hetilap.
2020. augusztus 30., 18:252020. augusztus 30., 18:25
2020. augusztus 30., 19:102020. augusztus 30., 19:10
Emmanuel Macron államfő szombaton személyesen felhívta az érintett radikális baloldali politikust, Daniele Obonót, hogy támogatásáról biztosítsa, és jelezte, hogy a rasszizmus minden formáját határozottan elítéli – jelezte az elnöki hivatal. Jean Castex miniszterelnök pedig a Twitteren felháborító publikációnak nevezte a hetilap kapcsolódó írását, és a teljes kormány támogatásáról biztosította az ellenzéki politikust. „A rasszizmus elleni küzdelem túlmutat a megosztottságainkon” – mondta a kormányfő.
A cikket illusztráló rajzokon a fekete bőrű Daniele Obonót láncravert rabszolgaként ábrázolják. „Mindenki szabadon írhat undorító regényt, a törvény által meghatározott korlátok szerint. Szabadon is lehet utálni ezt a regényt. Én utálom, és a képviselőnő mellett állok” – jelezte Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter. Az SOS Racisme (SOS Rasszizmus) nevű jogvédő szervezet közleményben ítélte el „azt a gyűlölethadjáratot, amelyet az elmúlt években több fekete bőrű vagy észak-afrikai származású politikus elszenvedett”. A szervezet azt is jelezte, hogy megvizsgálja a jogi eljárás indításának lehetőségét.
Daniele Obono már pénteken a Twitteren felháborodásának adott hangot „a gyalázatos, ostoba és kegyetlen szélsőjobboldali” írás miatt. Pártja, a radikális baloldali Lázadó Franciaország elnöke, Jean-Luc Mélenchon pedig elítélte a képviselőnő elleni „undorító zaklatást”. A lap azt állítja, hogy egy olyan fikcióról van szó, amely arra kívánta ráirányítani a figyelmet, hogy az afrikaiak milyen módon vettek részt a XVIII. században a rabszolgaság megszervezésében. „Értjük, hogy ez a szélsőségesen erőszakos jelképpel terhelt kép ledöbbentette Daniele Obonót. Ezért tőle személyesen elnézést kérünk” – mondta Tugdual Denis, a lap főszerkesztő-helyettese a BFM hírtelevízióban. „Ha találkoznék most vele, elnézést kérnék, sajnálom, hogy megbántottuk” – tette hozzá. Azt is jelezte, hogy a Valeurs Actuelles nem rasszista lap.
Fotó: Facebook
„Az volt a célunk, hogy egy fikciót közöljünk. Tény, hogy összetett, tény, hogy nyakatekert, talán rosszul is veszi ki magát, talán morbid is, de nem rosszindulatú és nem is durva” – hangsúlyozta a szerkesztő. A közlést egyébként a Marine Le Pen vezette radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés egyik vezető politikusa, Wallerand de Saint-Just „egyértelműen ízléstelennek” nevezte a Twitteren. Szerinte a politikai küzdelem nem indokolja egy képviselőnek az ilyen jellegű megalázó és sértő ábrázolását.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!