2008. április 16., 00:002008. április 16., 00:00
Eddig minden hatalom az elnök kezében volt, ám most a miniszterelnök vezeti majd az Állami Dumában több mint kétharmados többséggel rendelkezõ pártot, s ezzel ellenõrzi a dumát, a parlament alsóházát is – mutattak rá orosz megfigyelõk.
A távozó államfõ és majdani miniszterelnök beszédében rámutatott: továbbra is úgy véli, nem célszerû, hogy az államfõ egy párt elnöke legyen. „A kormányfõ esetében egészen más a helyzet: ha a végrehajtó hatalom feje áll egy párt élén, az civilizált, természetes és a demokratikus államokban hagyományos gyakorlat. ... A párt szervezeti struktúrája a befolyásgyakorlás fontos eszköze lehet, és nem kevésbé fontos szerepe lehet a visszacsatolásban. ... A kormány és a parlamenti többség együttes munkája lehetõséget nyújt a gazdaság fejlesztésével összefüggõ feladatok sikeres megoldására, az egészségügy és az oktatás színvonalának javítására, államunk védelmi képességének megerõsítésére. ... Ezért köszönettel elfogadom a párt tagjainak és vezetésének javaslatát” – mondta egyebek között Putyin. Hozzátette: amennyiben a kongresszus megszavazza a javaslatot, a döntésnek akkor kell hatályba lépnie, amikor távozik az államfõi tisztségbõl, és beiktatják Dmitrij Medvegyev megválasztott elnököt. Jurij Volkov, a duma elnökhelyettese már reagált is a fejleményre, kijelentve, hogy Oroszországban megváltozik a legfelsõ hatalom struktúrája. Dmitrij Medvegyev megválasztott elnök nem lépett be az Egységes Oroszország pártba, bár biztatták erre.
Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.