2009. március 05., 09:152009. március 05., 09:15
Mint arról beszámoltunk, a román terrorellenes ügyosztály hétfőn vette őrizetbe a két gyanúsítottat, Floricel Achimot, aki a Dacica-1-es gyalogsági hadosztály szakaszvezetőjeként éveken keresztül minősített katonai adatokat – köztük az afganisztáni és az iraki NATO-misszióra vonatkozó információkat – lopott el, majd azokat átadta összekötőjének, a bolgár Petar Marinov Zikulovnak.
Utóbbi egyes értesülések szerint ukrán, illetve orosz kémszolgálatoknak továbbította az adatokat. A hírszerzési botrány nyomán a román külügy kiutasította az ukrán nagykövetség katonai attaséját. Tegnapi értesülések szerint Zikulov „profi” a hírszerző szakmában. Bulgáriában hírszerzési kiképzésen vett részt, a Veljko Tirnovói katonai akadémián. Ezt követően Plovdivban egy hírszerző csoport vezetője volt, majd a bukaresti bolgár nagykövetség katonai attaséjának helyettesévé nevezték ki.
E tisztségből 2000-ben távozott, ezt követően üzletemberként tevékenykedett a román fővárosban. Zikulov esetében a kémkedés amúgy családi „örökség”: nagybátyja, Vaszil Zikulov a bolgár katonai hírszerzést irányította 1967 és 1990 között. A Román Hírszerző Szolgálat szerint Achim és Zikulov tevékenységét már 2005 óta nyomon követték a szolgálat vezetői. Tegnap kiderült: tavaly feladta magát, a román hatóságok beszervezték, és enyhébb büntetésért cserében kettős ügynökként tevékenykedett.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.