Hirdetés

Pozsony tanácsot kér

Szlovákia az Európa Tanács (ET) Velencei Bizottságához fordult jogi szakvéleményért a módosított nyelvtörvény ügyében. Az Európa Tanács szakértőinek igénybevételét Szlovákia olyan lépésnek tekinti, amely előnyben részesíti az ügy tárgyszerű értékelését a helytelen átpolitizálással szemben.

MTI

2009. szeptember 28., 10:152009. szeptember 28., 10:15

Peter Stano külügyi szóvivő nem kívánt a Velencei Bizottsághoz intézett beadvány részleteiről nyilatkozni, de elmondta, hogy a lépésről a szlovák külügyminisztérium értesítette Balázs Péter magyar külügyminisztert. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) pozitív lépésnek tekinti a fordulatot – mondta Dunajsky Éva, a párt szóvivője.

Az MKP szerint a Velencei Bizottság képes lesz annak megítélésére, hogy a nyelvtörvény megfelel-e a kisebbségi jogokra vonatkozó nemzetközi egyezményeknek. A párt a törvény hatályának felfüggesztését kéri a Velencei Bizottság értékelésének nyilvánosságra hozataláig. A független nemzetközi szakértőkből álló Velencei Bizottságot (hivatalos nevén a Joggal A Demokráciáért Európai Bizottságot) 1990-ben hozták létre az Európa Tanács tanácsadó szerveként.

Pénteken Pozsonyban egyébként a júniusban módosított szlovákiai államnyelvtörvény végrehajtásáról tárgyalt a magyar–szlovák kormányközi kisebbségi vegyes bizottság. A megbeszélések alapját a magyar és a szlovák kormányfő – Bajnai Gordon és Robert Fico – szécsényi megállapodásai képezték.

A magyar fél a közös megállapodás, illetve az EBESZ kisebbségi főbiztosának, Knut Vollebaeknek a véleménye és ajánlásai alapján kérdéseket fogalmazott meg a nyelvtörvény végrehajtásával kapcsolatban, s ezeket kívánták tisztázni a szlovák féllel – mondta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára, a bizottság társelnöke. Az ülésen elsősorban a nyelvtörvény megsértéséért kiszabható bírságokat vitatták meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést

A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést
2026. június 24., szerda

NATO-főtitkár: Románia a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni háborúját

Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.

NATO-főtitkár: Románia a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni háborúját
2026. június 24., szerda

Trump engedélyezhette, hogy Ukrajna keményebben csapjon le az oroszországi célpontokra

Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.

Trump engedélyezhette, hogy Ukrajna keményebben csapjon le az oroszországi célpontokra
Hirdetés
Hirdetés