2008. április 18., 00:002008. április 18., 00:00
Noha a nemzetiségi oktatás status quójának megõrzése mellett kardoskodó szlovákiai magyar civil szervezetek és a Magyar Koalíció Pártja (MKP) is jelezte, hogy az anyanyelvi oktatás eddigi gyakorlatának megõrzéséért készek az utcára vonulni, a magyarellenességérõl ismert Ján Slota pártja – a kormánnyal egyetértésben – nem tesz le arról az álláspontjáról, hogy a szlovákiai magyar iskolákban tanulóknak megfelelõen kell tudniuk szlovákul. Mikolaj jelzése szerint a közoktatási törvény annak a törekvésnek megfelelõen rendelkezik majd a szlovák nyelv oktatásáról, miszerint a magyar nemzetiségû tanulóknak jobban kell tudniuk az államnyelvet. A szlovák- és a magyarórák számát azonban nem maga a törvény, hanem a rövidesen szentesítendõ „állami oktatási program” fogja szabályozni. Ennek alapján „az államnyelvet és a kisebbségi nyelvet egyenlõ óraszámban” lehetne oktatni, ami szerinte követi a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában rögzített elveket. Kijelentette: „Noha az MKP a status quo megõrzését szorgalmazza, senki sem tudja meghatározni, mi is valójában a status quo.” Megerõsítette: az állam ragaszkodik a tankönyvforgalom ellenõrzéséhez, az MKP érvei közül pedig egyedül azt hajlandó méltányolni, hogy a magyar iskolákat ellenõrzõ tanfelügyelõknek tudniuk kell magyarul. Szigeti László, az MKP oktatási kérdéseket felügyelõ alelnöke a miniszter sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva azt fejtegette, hogy a tervezetrõl a törvényhozás mondja majd ki a végsõ szót, s ez a miniszterelnök, Robert Fico és helyettese, Dusan Caplovic ígéretének megfelelõen bízvást olyan lesz, hogy az új közoktatási törvény megõrzi a szlovákiai magyar oktatás eddigi status quóját. Persze egyelõre kérdés, hogy a végszavazás elõtti MKP-módosításokat elfogadja-e vagy sem a szlovák parlament – tette hozzá az MKP szakpolitikusa.
MTI
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.