
Fotó: Facebook
Rasszista sértés miatt elítélték a Valeurs Actuelles című ultrakonzervatív francia hetilapot szerdán Párizsban, amiért 2020. augusztusban rabszolgaként ábrázolt egy fekete bőrű képviselőnőt.
2021. szeptember 30., 10:242021. szeptember 30., 10:24
A lapigazgató Erik Monjaloust, a szerkesztőségvezető Geoffroy Lejeune-t és a cikkszerző Laurent Jullient 1500 eurós pénzbírságra ítélte a bíróság, valamint 5 ezer eurós kártérítés megfizetésére kötelezte a sértett számára.
A hetilap egy hétoldalas szöveget közölt, amelyben a lap magyarázata szerint Daniele Obono radikális baloldali képviselőnő „megtapasztalja az afrikaiak felelősségét a rabszolgaság borzalmaiban”.
A lap azt állította, hogy egy olyan politikai fikcióról van szó, amely arra kívánta ráirányítani a figyelmet, hogy az afrikaiak milyen módon vettek részt a 18. században a rabszolgaság
megszervezésében.
A lap 2020 nyarán egy olyan politikai fikciós sorozatot közölt, amelyben kortárs francia közéleti személyiségeket egy adott történelmi múltba helyezték. Francois Fillon volt jobboldali miniszterelnököt, aki a 2017-es elnökválasztáson egy sikkasztási ügy kirobbanása miatt maradt alul, a forradalmi törvényszék előtt képzelte a cikkszerző, míg Eric Zemmour jobboldali politikai újságíró Napóleon tanácsadójaként tűnt fel a waterlooi csatában.
ahol az őt befogadó törzs eladta rabszolga-kereskedőknek, akik maguk is afrikaiak voltak. A történet végén a fekete politikus egy francia misszionáriusnak köszönhetően menekül meg a halál elöl. A publikációt elítélte a teljes francia politikai elit, Emmanuel Macron államfő személyesen felhívta Daniele Obonót, hogy támogatásáról biztosítsa, és jelezte, hogy a rasszizmus minden formáját határozottan elítéli.
arra kívánták ráirányítani a figyelmet a politikai szatírában, hogy a radikális baloldali párt, amelyhez a képviselőnő tartozik, tagadja az afrikaiak által az afrikaiakkal szemben gyakorolt rabszolgatartást, de sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az írás polémia tárgya lett.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!